Másodjára ad át egy befejezetlen élményfürdőt Lugos polgármestere

Az évek telnek, a strandkomplexumot pedig minden választás előtt átadják.
Hirdetés

Furcsa szokássá vált a Bánság második legnagyobb városában, Lugoson, hogy Francisc Boldea (PSD) polgármester időnként átad vagy felavat egy olyan megvalósítást, amelyik valójában nem készült el. Nem hisszük, hogy véletlen egybeesés lenne, hogy mindig választások előtt pár nappal hódol ezen szenvedélyének az elöljáró.

Ezúttal egy olyan strand megvalósításával dicsekszik, mely egyelőre nem alkalmas fürdőzésre, ugyanis az óriáscsúszdát még nem sikerült befejezni. Ettől függetlenül, az önkormányzat megnyitja a látogatók előtt, akik külön órarend szerint csodálkozhatnak rá a megvalósításra. Fürdőruhát azonban még korai lenne magukkal vinniük.

A 8 millió lejbe kerülő szabadtéri strandnak 2015-ben kellett volna elkészülnie. Két évvel ezelőtt a polgármester azt ígérte, hogy 90 napon belül befejezik. Hát, nem jött össze. Ezzel a mindmáig befejezetlen stranddal akarja learatni – újból – a választási babérokat Boldea.

A strand egyébként egy élményfürdő része, melyet 2016-ban, a helyhatósági választások előtt avatott fel a polgármester, de az sem működött egyetlen napig sem. Három éve várják a lakosok, hogy élmény-fürdőzhessenek, mindhiába.

Öt évvel ezelőtt, a 2014-es választások előtt egy gyalogos hidat is felavatott, népzenével, szentmisével, ahogy azt illik. De az legalább mind a mai napig áll, igaz, hogy a mozgáskorlátozottak számára továbbra sem elérhető, mivel leszerelték róla a feljárót.

Hirdetés