A nap, amikor Dragnea szétszakította Romániát

Erdélynek elege van abból, hogy Teleormanból vezessék. Moldva rátalált az európai irányra. A Dél pedig... Sabin Gherman írása.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a Newsweek oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Nagyszeben. Kétezer ember várja az európai hivatalosságokat. A város csillog-villog, semmiben sem különbözik attól, amit Nyugaton lát az ember. Diszkrét biztonsági apparátus, ahogy a civilizált világban szokás.

Merkel, Macron, Iohannis, Timmermans – fürdőzés a tömegben; el vannak ragadtatva az emberek lelkesedésétől. Tíz létfontosságú döntés, több tucatnyi viszonyítási pont Európa jövője számára (a Nagyszebenben elfogadott nyilatkozat tíz pontja nem döntés, csak szándéknyilatkozat – a szerk.). A világ összes tévéje Nagyszebenre szegezi tekintetét. Igen, egy napra Nagyszeben az Európai Unió fővárosa, az a pont, ahol integráló filozófiákat lehet újraindítani.

Jászvásár (Iaşi). Néhány ezer ember. Nem jöttek, hanem hozták őket. A tévék választási kampánypénzt kaptak és azt állítják, hogy negyvenezren voltak – de valójában negyedannyian sem. Több tucatnyi furgon, több száz csendőr, mindegyiknek ott van a derékszíján a könnygázfecskendő.

Dragnea úgy döntött, bemocskolja a nagyszebeni csúcstalálkozót.

Több száz busz, a polgármesterekkel az élen, cipelte a nagygyűlésre a tisztelt szociális segélyezetteket. Félnek Dragneától, úgy tűnik, tervet kell teljesíteniük – mint az ötévesnél. Még orvosokat is idekényszerítettek, egyenesen az ügyeletből. Tanárokat. Munkaadókat. Segélyezetteket, egy rakásra.

Mindenkit, aki mozog. Újra elhozták a fúvószenekart, melynek a pfujolást kellett elnyomnia. Néhány száz méterrel odább másik több ezer moldvai – a tüntetők. Ők is félnek, és szintén Dragneától – ez a rossz fogú osztályismétlő közelebb áll Isztambulhoz, mint Brüsszelhez. A magát a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetőjének mondó egyén megpróbálja újra a szocialista utánfutóhoz kötni Moldvát. Csakhogy a moldvaiak ebbe már nem mennek bele.

Két Románia van, mindkettő Dragneától fél.

Az egyik azt reméli, hogy az Európai Unió végül majd elrendezi itt nálunk a dolgokat. A másik, ha morog, akkor is otthon morog, a feleségével, nehogy meghallja a polgármester úr és elvegye a szociális segélyt: szépen felmászik a buszra, elfogadja a szendvicsét, a vizes palackját és a százlejesét. Alamizsna.
Igen, Dragnea kettészakította Romániát. Odavitte a csendőreit, hogy az Európa-ellenességét őrizzék. Az a belügyes, a volt videlei iskolai titkárnő (Carmen Dan belügyminiszter – a szerk.) szintén átdugdosta a botot a nagyszebeni kerítésen keresztül. Dăncilă Kolozsváron kóborolt, kemény pfujolások közepette. Ezek az utolsó vergődések.

Ezeknek egy csepp kedvük sincs az Európai Unióhoz – egyszerűen zavarja őket.

Erődemonstrációkat akarnak, azon csodálkoznak, hogy annak a vászlói (Vaslui) nagykutyának csak ötven szerencsétlent sikerült elhoznia egy PSD-s „nagygyűlésre”. Új ígéretekkel állnak elő, nyálasan folyik a tej, meg a méz. Ceauşescu is ezt tette. Emlékeznek még, mennyire meg volt lepve? Száz lej? Afelé haladunk.

Míg Iohannis megerősítette Nagyszeben, Erdély, végső soron Románia imázsát, Dragnea éppen gúnyt űzött a moldvaiakból; nehezen hiszi el, hogy Moldva lakói szintén az Európai Unióba tartanak, autópályákat, iskolákat és közpolitikákat akarnak. Dragnea teljes erejével azzal a recepttel próbálkozik, mellyel Iliescu a szocializmus tartalékává változtatta Moldvát – csakhogy most már nem működik.

Erdély és a Bánság mindig is Európa-párti régiók voltak.

Másképp néznek ki, nemcsak az építészetét örökölték meg egy birodalomnak, de a történelmét, a mentalitását is. A beruházók azért jönnek ide, mert akár tetszik, akár nem, egy óra alatt a magyar autópályákon vannak és onnan gyorsan eljutni Nyugatra.

A Dél az Uniótól elszakadtnak és integrálatlannak tűnik – ennyire voltak képesek az ottani politikusok. A legszegényebb térségekben találhatók a leggazdagabb és legbefolyásosabb kiskirályok is. Az ember megnézi a nagyszájú Olguţa (Lia Olguţa Vasilescu – a szerk.) Dolj megyéjét és látja, hogy ott nyüzsögnek a segélyezettek.

Hirdetés

Ha elmegyünk a videlei üresfejű hölgy Teleormanjába, ott is a segélyezettek seregeit látjuk. A Dél egy óriási bazár lett, adják-veszik az embereket – egyfajta beszélő krumplik. Igen, a Délről van szó, arról a régióról, mely királyul élhetne csak a földből – mert az ottani emberek talán az Unió legjobb földjét kapták ajándékba, a politikusok viszont egy rakás ragyát csináltak belőle.

Moldva középen van. Az Európai Unió legszegényebb régiója.

De kulturális oázis is, az a vagány kivétel, mely az egyetemes kultúrába rögzít bennünket. Porumbescu balladája. „Nem hittem volna, hogy valaha megtanulok meghalni.” Petre Ciubotariul fia Ştefan Nicája (Ion Creangă író – a szerk.).

Moldvát százötven éve állandóan földbe döngölik – mintha sorba állna egy modernitási igazolványért és senki sem törődne vele. Mind a falhoz vágta, hagyott neki némi aprót az éjjeliszekrényen és aztán magára hagyta; éjszaka, mint a tolvajok, a választások után.

A moldvaiak most Nyugatra tartanak. Autópályákat akarnak. Meneteléseket szerveztek, elegük van a szocializmusból. Ide jött Dragnea helyreállítani az ideológiai libidóját; Nagy Istvánról (III. István moldovai fejedelem, románul Ştefan cel Mare – a szerk.) és hazafiságról beszél, mintha sört osztogatna felesége falujában a fuvarosoknak. Békéről beszél sokat, mintha háborút készítene elő a kulisszák mögött.

Jól-rosszul, Erdély is, Munténia is, Moldova is elsántikált Nyugat felé. Nem a szlovének, nem a csehek sebességével; megvolt a saját sebességünk, mely néha a feketekápolnai lányok táncára hasonlított.

Most minden szétszakadt.

Van Erdély, mely semmit sem fog eltűrni az egyes pészédések által megálmodott RoExites erőlködésekből, Erdélynek elege van abból, hogy Teleormanból vezessék; van a saját irányára, az Európa-pártira rátaláló Moldva és van még a Dél, melyet újra fognak indítani, ha a bukarestiek elfoglalják a Győzelem (Victoriei) teret – és ez, az Európa-pártiság Dragnea bandájának legnagyobb félelme. Ezért próbálnak kiszakítani, amit még lehet. Szembeállítani Nagyszebent Jászvásárral, Erdélyt Moldvával. Ha sikerül, senki sem tudja majd valaha megfizetni.

Ez az ember botrányt akar, mint a török szappanoperákban. Riadóállapotot, mert akkor már senki sem számolja össze a csendőrök által okozott kék foltokat, sebeket, meg a könnygázgránátokat. Maga után cipeli a régi péréméseket (PRM = Nagy-Románia Párt – a szerk.), Olguţát és azt a kopaszt (Codrin Ştefănescu – a szerk.), hogy jöjjenek az emberek, mint a táncoló medvére; a rájuk hasonlító emberek. Állítólag Brüsszelben igazságtalanul bántak Romániával, ők majd helyreállítják a becsületét.

A május 26-i szavazás nem az Európai Unióról szól, hanem arról, amivé mi leszünk. Isztambulról és Brüsszelről. Analfabétákról és a gyermekeiket különórákra cipelő emberekről; az adókból élőkről és az adózókról – vagyis mindarról, amiről 1989 decemberében azt hittük, hogy egy ragyás púp.

Hirdetés