Féljetek és reszkessetek, kábszerező sofőrök: csodaeszközt kapnak a rendőrök

Eddig nem tudtak hatékonyan ellenőrizni, na de két hét múlva minden másképp lesz.
Hirdetés

Tennie kellett valamit a belügyminisztériumnak, mert Romániában egyre nagyobb divat bedrogozva gépkocsit vezetni, ráadásul hetente jelennek meg új pszichoaktív szerek a piacon, a beazonosításukra pedig nem volt megfelelő rendőrségi felszerelés. Legalábbis eddig.

Carmen Dan miniszter ugyanis bejelentette: a közlekedési rendőrök két héten belül olyan felszerelést kapnak, amellyel már a helyszínen kiszűrhetik azokat a sofőröket, akik tudatmódosító szert fogyasztottak. A csodaeszközt első körben a tengerpart környékén vetnék be, ott, ahol a legtöbb ilyen eset előfordul.

Nemrég írtunk arról, hogy csak az év első három hónapjában 162  aszfaltbetyár ellen indult bűnvádi eljárás amiatt, hogy bedrogozva vezettek, míg az elmúlt évben 330 sofőr esetében mutatták ki ugyanezt. 

Hirdetés