Nem engedik szabadon Bekét, pedig már nem büntethető az, amiért elítélték

Szőcs Zoltánnak még maradt egy halvány reménye: az ő kérelméről május 17-én döntenek.
Hirdetés

Miután módosították, majd áprilisban kihirdették a román büntető törvénykönyv (btk.)azon cikkelyét, melynek alapján elítélték Beke Istvánt és Szőcs Zoltánt, értelemszerűen felmerült, hogy szabadon engedhetik a székelyföldi terrorper két elítéltjét. Csakhogy a román igazságszolgáltatás nem ilyen logikusan működik.

A brassói táblabíróság ma arról döntött, hogy Beke István a btk.-módosítás ellenére, továbbra is börtönben marad, Szőcs Zoltán büntetése végrehajtásának felfüggesztéséről május 17-én határoznak – tudta meg az MTI a brassói táblabíróság szóvivőjétől.

A btk.-módosítás egyébként a terrorizmusra vonatkozó EU-s irányelvet ültette gyakorlatba, pontosan azokat a cikkelyet írták át, melyek meghatározzák, mi számít terrorista bűncselekménynek. Az új megfogalmazás értelmében immár nem számít terrorizmusnak az, amiért a két férfit elítélték.

A módosítás április 10-én, a Hivatalos Közlönyben való megjelenés napján lépett érvénybe, éppen egy nappal azután, hogy a bukaresti legfelsőbb bíróság elbírálta a két székelyföldi vádlott rendkívüli semmítési kérelmét.

Hirdetés