Zsuktól Kolozsvár belvárosáig üldöztek a rendőrök egy részeg sofőrt

Akciódús nap volt ma Kolozsvár utcáin, kevés hiányzott, hogy tragédiába torkolljon.
Hirdetés

Ahogy mondani szokás, akciófilmekbe illő jelenetek zajlottak ma délután Kolozsvár utcáin, miután egy Audi típusú személygépkocsi vezetője figyelmen kívül hagyta a rendőrök jelzését, és őrült száguldozásba kezdett. A hajsza Zsukon kezdődött, ahol a rendőrök üldözőbe vették az akkor még ismeretlen okból menekülő sofőrt, aki más gépjárművezetők életét veszélyeztetve, a közlekedési szabályok áthágásával száguldott át a városon.

A férfi a Mărăști negyedben, a București (Apafi) utcában ütközött egy autóval, melyben két kiskorú és egy édesanya tartózkodott. A sofőr még ekkor is el akart menekülni a helyszínről, gépjárművét a Gheorghe Lazăr utcában hagyta, majd gyalogosan menekülőre fogta. Végül, sokadik nekifutásra sikerült elkapni. 

A nő, valamint két kislánya könnyebb sérüléseket szenvedett, a közelben tartózkodó tűzoltóautó segített nekik, egy SMURD rohamkocsi kórházba szállította őket.  

A hivatalos tájékoztatás szerint a szamosújvári rendőrség jelentette be, hogy Zsuk közelében, egy szabálytalanul előző sofőr nem állt meg a jelzésükre, ezért üldözőbe vették. Kiderült, a 24 éves fiatal Petru Rareș (Retteg) községből való, nem rendelkezett jogsival, és a leheletében 0,20 mg/l alkoholt mutattak ki.

Hirdetés