Paloták harca: Iohannis nem hívta meg a kormányfőt a szebeni EU-csúcsra

Legalábbis erre panaszkodik Viorica Dăncilă.
Hirdetés

Az év trollkodása lehet, ha Klaus Iohannis államfő valóban nem hívta meg Viorica Dăncilă kormányfőt május 9-re Nagyszebenbe, az uniós állam- és kormányfők nem hivatalos csúcstalálkozójára. Legalábbis ezen háborgott ma a kormányfő.

Ha időközben az államfő meghívja, természetesen elmegy, mondta Dăncilă, hisz az EU-csúcs mégiscsak a kormány anyagi támogatásával jön létre. A kormányfő szerint különösen felháborító, hogy azokat nem hívták meg a csúcstalálkozóra, „akik annyit dolgoztak Romániáért, annyit tettek”.

Az uniós Tanács soros elnökségének átvételekor az Ateneumban tartott ünnepségen felszólalhatott Iohannis, bezzegelt a kormányfő, aki úgy véli, akkor hiába szólított fel egységre, hogy a román politikai szereplők konszenzust mutassanak a soros román elnökség idejére. „Hogy beszélhetünk egységről, amikor Románia kormányfője nem lesz jelen, hogy beszéljen a megvalósításokról és a 2019-2024 közötti célokról” – háborgott Dăncilă.

A jövő pénteken esedékes nagyszebeni EU-csúcs a román elnökség legrangosabb eseménye. Házigazdája Klaus Iohannis, a csúcstalálkozót Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke vezeti majd.

 

Hirdetés