Megint odaszúrt egy kicsit a kormánynak az amerikai nagykövetség

A sajtószabadság világnapja alkalmából emelte fel a mutatóujját.
Hirdetés

Ha már a sajtószabadság világnapját ünnepeljük (már aki), az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége szükségét érezte, hogy közleményben álljon ki a fenyegetett újságírók mellett. Na és persze annak is, hogy egy kicsit a kormánynak is beszóljon.

A nagykövetség közleménye szerint a demokratikus, nyugati civilizációhoz tartozó országokban nincs helye az oknyomozó újságírók fenyegetésének – ezzel a közelmúltbeli esetre utaltak, amikor halálosan megfenyegettek egy, a plagizált rendőrakadémiai doktori disszertációk ügyében vizsgálódó újságírónőt.

A nagykövetség szerint az oknyomozó újságírás létfontosságú eleme a demokratikus kormányzásnak és a gazdasági sikernek az összes NATO-tagállamban, így Romániában is, hiszen a szabad sajtó hozzásegíti a polgárokat és a közösséget ahhoz, hogy jól informáltak legyenek, jobban részt tudjanak venni a döntéshozatalban és jobban elszámoltathassák a kormányt.

„A szólásszabadság és a jogállamiság, az egyenlőség, az emberiesség és a tisztelet jelentik azokat az alapokat, amelyekre a demokratikus országok épülnek. A sajtó és az igazságszolgáltatás függetlensége képezi a NATO-n belüli szövetség alapját”

– szúrt oda a nagykövetség az igazságügyi törvényeket lépten-nyomon módosítani akaró kormánynak a nagykövetség.

 

Hirdetés