Mit tud Viorica Dăncilă? Június satuja

Dăncilă asszony szemmel láthatólag nem csókolgatja már olyan sűrűn Liviu Dragnea gyűrűjét. Vajon úgy jár ő is, mint a két korábbi bábminiszterelnök? Vagy ezúttal Dragnea szív.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg a ziare.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Viorica Dăncilă nyilvánvaló függetlenségi nyilatkozata sokkal többet jelent annál, hogy Liviu Dragneának nem sikerült az államfő, vagyis az alkotmányos logika megkerülésével kikényszerítenie egy kormányátalakítást. Sőt még annál is többet, hogy nem sikerült a „terminátor” Nicoliceát ültetnie az igazságügy élére.

Az elsők között beszéltem arról, hogy Dăncilă asszony kezd elszakadni Liviu Dragneától. Nem személyes politikai ambíciók miatt. Nincsenek benne ilyesmik. Két másik megfontolás működött Dăncilă asszonynál.

Egyrészt az alapos, szadista, folyamatos megaláztatás, amelynek Dragnea és kamarillája részéről ki volt téve.

Hónapokkal ezelőtt tájékoztattam több forrás beszámolói alapján arról, hogy miként rendelték Scrovişteára, ahol a Szociáldemokrata Pártot (PSD) informálisan vezető csoport, vagyis Vâlcov, Manda, Vasilescu, Buşcu pontosan úgy bántak vele, mint egy szolgával.

Elmondták nekem, hogy úgy beszéltek róla a jelenlétében, mintha egy szék lett volna. Az irodájából vagy a Győzelem-palota (a kormány székháza – a szerk.) mosdóiból sírva kilépő Dăncilă asszony megszokott látvány volt a kormányzati tisztviselők számára.

Másrészt a félelem.

Dăncilă asszony idővel, a külföldi látogatásai alkalmával, főleg a 114. sz. sürgősségi kormányrendelet után megértette, hogyan használja fel őt Darius Vâlcov, az igazi kormányfő arra, hogy a számlát ő fizesse és másoké legyen a haszon, miként manipulálja őt Anca Alexandrescu, a Liviu Dragnea által a nyakára ültetett börtönőr és általában véve, miként tolják a személyes katasztrófa felé Dragnea és az övéi hasznára.

Tudorel Toader leváltása töréspont volt, mert az igazságügy-miniszter olyan ember volt, akiben tényleg megbízott, ami normális, sőt, létfontosságú volt. Az igazságügy-miniszter a kormányfő számára egyfajta jogi „bodyguard”, ahogy azt e tisztség egyik korábbi betöltője mondta nekem.

Arról a miniszterről van szó, akinek hatástalanítania kell a kormányfőt fenyegető jogi csapdákat, de aki akár bele is taszíthatja egyes halálos csapdákba. És úgy tűnik,

Tudorel Toader becsületes volt Dăncilă asszonnyal,

akit megóvott azoktól az igazságügyre vonatkozó rendeletektől, amelyek felé taszigálták őt. Pragmatikus személyes számításból, de megóvta.

Viorica Dăncilát éppen ezért kényszerítették arra, hogy lemondjon róla, Dragnea CEx-ében (Végrehajtó Bizottság – a szerk.) sem ereje, sem lehetősége nem volt ellenállni ennek, de biztos vagyok abban, hogy nem önszántából fogadta el a változást, mert ha akarta volna, akkor azt a CEx nélkül is kezdeményezhette volna. Ne feledjük, hogy Tudorel Toader meg nem cáfolt állítása szerint Viorica Dăncilă nem kérte tőle explicit módon, hogy mondjon le.

És ugyanilyen biztos vagyok abban is, hogy Nicoliceát elsősorban a kormányfő nem akarta. Ezért is utasította el a Parlamenten keresztüli átszervezést. Nicoliceával az igazságügy élén azt a maradék ellenőrzést is elvesztette volna, amivel még rendelkezik a kormány felett.

A Toader leváltása által képviselt csepp után olyan Viorica Dăncilă jelent meg, aki egy Adevărulnak adott interjúban nyíltan szembeszegült Liviu Dragneával, maga a kiadvány kiválasztása is világos jelzés volt erre.

Liviu Dragnea számára ez sokkal nagyobb katasztrófa, mint Grindeanu és Tudose.

Hirdetés

Mert Dăncilă asszonytól nem szabadulhat meg úgy, ahogy az első két kormányfővel megtette. Vagy legalábbis nem most. Ahhoz, hogy megtehesse, megsemmisítő győzelemre lenne szüksége az európai parlamenti választáson, ami mind a saját pártjával, mind az elnökkel szemben lehetővé tenné számára a harmadik váltás kikényszerítését.

Minden egyes nappal, amit Viorica Dăncilă az akaratával szembeszegülve a hivatalában tölt, Dragnea hatalma folyamatosan csökken. Minden egyes nappal olyan belső hatalmi pólus körvonalazódik egyre jobban, melyet nem tud felszámolni. És nem akármilyen pólus, hanem az, amely a legnagyobb hatalmat összpontosítja a román politikai rendszerben. Olyan pólus, mely azt mutatja, hogy a kormányzást nélküle is meg lehet őrizni.

Minden egyes nap azt mutatja, hogy Dragnea végül még Viorica Dăncilát is elveszti, ami egy évvel ezelőtt még az abszolút lehetetlent (elnézést a szószaporításért) jelentette. Ha már a leghűségesebb embere sem viseli el, akkor ez talán annak a jele, hogy már nem mehet így tovább?

És van még valami. Dragnea urat az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság ügyésze által a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszéken (ICCJ) zajló perében kiprovokált május 20-ig terjedő halasztás lélegzetvételnyi haladékhoz juttatta. Tehát

nagy a valószínűsége annak, hogy nem sikerül ítéletet hirdetni június 1-ig,

amikor Lucia Mera bíró, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács által elfogadott kérelme alapján nyugdíjba vonulhat és ebből következően ugyanilyen valószínű a fellebbezés újratárgyalása is.

Csakhogy Mera asszony akkor vonul nyugdíjba, amikor Románia elnöke aláírja a nyugdíjazási rendeletet. Június 1-én vagy később. És mi van akkor, ha a rendelet addig nem jelenik meg, míg a Mera asszonyt is magába foglaló bírói testület kimondja az ítéletet?

Persze ott van még a Florin Iordache által megkeresett alkotmánybírósági mentőöv, aki arra hivatkozott, hogy az ICCJ-nél nem voltak korrupciós ügyekre szakosodott 3 fős bírói testületek. Ha helyt adnának a megkeresésnek, akkor Dragnea pere visszakerülne a kiindulási ponthoz, mert az elsőfokú bírói testület nem volt szaktestület.

Lehet, hogy Dorneanu és társai megkapták az elfogadási parancsot, de az ügyet május 20-ára halasztották, amikor ha három bíró halasztást fog kérni, akkor az kötelező lesz. Június végén lejár Petre Lăzăroiu (alkotmánybíró – a szerk.) amúgy is alkotmánysértő mandátuma, aki ráadásul még jelentéstevő is abban az ügyben, amelytől Dragnea sorsa függ. Ez

olyan végkifejlet lesz, amelyre törvényből fakadóan, nem valamiféle elnöki rendelettől függően kerül majd sor.

Ha a május 20-áig és Petre Lăzăroiu mandátuma végéig hátralévő kevesebb mint két hét alatt nem születik ítélet, az ügy az Alkotmánybíróság új összetételében, vagyis egy Klaus Iohannis által kinevezett új bíróval indul újra a nulláról.
Tudorel Toader – blöffölve vagy sem – máris hírül adta, hogy nincs szó semmilyen alkotmánysértésről, tehát az Alkotmánybíróságnak el kellene utasítania a megkeresést.

Dăncilă asszony emancipálódott. Vajon tudnak ők valamit e végpont és az új kezdet alatti tektonikuslemez-mozgásokról? Valami olyasmit, ami a Dragnea-korszak végét hozhatja?

Hirdetés