A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Nem kell tökéletesen tudnunk görögül. Elég csak egy kicsit fülelnünk a hellén bölcsesség történelmi tanulságait, hogy megértsük, honnan ered a rosszul vezetett nemzetek vaksága és romba dőlése: a tragédia és ügyesebb öccse, a komédia nagylelkű, de szigorú szavatossági időkkel rendelkezik.

Olvasson még:

Aki megsérti és összekeveri őket, egy és ugyanazon hibát ismételgetve, egy nap csodálkozva arra ébred, hogy katasztrófa felé halad. A helyzet neve újabban újabban ukrán, kelet-európai, sőt, európai. Ezzel a három történelmi állapottal történt meg, hogy

Ukrajnában kockára tette őket a szimulált nyugati liberalizmus sürgetése és a helyi szinten alkalmazott feudalizmus.

Ezekből emelkedett ki az utóbbi 30 év legnagyobb politikai sokkját produkáló strukturált őrület.

Volodimir Zelenszkij, egy ismeretlen – valójában Ukrajna legismertebb ismeretlenje – elindult az elnökválasztáson és a választók demokratikus gyámkodása mellett mindent lerombolt: a hatalmon lévő adminisztrációt, a politikai rendszert, saját országa értelmezését, a Nyugat keleti szárnyát és ezen keresztül a korábbi európai politika folytatásának bármiféle esélyét.

Zelenszkij nem úttörő. A gyatra televízió egy kétségbeesett ország elnökévé megválasztott színésze az utóbbi 15 évben az ukrán káosz harmadik megtestesülése. Csak azért tudott hatni az újdonság benyomásával, mert a 2004-es és 2014-es adminisztrációkat elsöprő sokkokat hamisan mutatták be.

A nyugati úri körök hinni akartak saját illúzióikban és hamis címkével adták el a ciklikus ukrán dühöket: liberalizmus iránti véres vágyakozásként.

Tehát a korrupció elleni csatában elért győzelmeknek nevezték őket.

2004-ben és 2014-ben keserves csapás érte a szovjet eredetű régi receptet. Kategorikus volt a polgáriság erkölcsi győzelme. Mint ahogy a kudarca is. Hiszen az előző adminisztrációk félreállítása érintetlenül hagyta azt, ami megakadályozza Ukrajnát abban, hogy korrupt avagy igazságos, liberális avagy konzervatív nemzet, de mindenképpen valódi és teljes nemzet legyen. A 2004-es és 2014-es lázadások támogatói és végrehajtói, akik megpróbálták és – csak formálisan – sikerült rákényszeríteniük egy önmagával ki nem békült nemzetre a liberális dogmát, egy nevetséges csodában bíztak: egy polgári frazeológia által egyesített nemzet megjelenésében. A bukás azonnal megérkezett. Valójában soha nem is távozott. Így aztán 2019-ben, amikor Zelenszkij úgy döntött, hogy jelölteti magát, megérezve, hogy

az idők megértek a szürrealizmusra, a siker biztosítva volt.

A legyőzöttet, Petro Porosenkót és EU-s és AEÁ-s kényszertámogatóit a saját percepcióhiányuk feszítette keresztre. Olyan erős volt a nyugati falanx önnarkózisa, hogy senki sem volt képes felfogni, hogy az ukránok lehajították a fedélzetről a függetlenség 28 éve alatt befogadott összes szentbeszédet és felkészültek arra, hogy – szintén szavazással – egy teljesen más világba kerüljenek át. Az a bejelentés volt az utolsó küldetés abban a világban, amelyről az ukránok lemondtak, hogy többé már nem egy hivatalos jövőre, hanem egy túlélők nélküli hadakozásra van szükség. Plusz a tényhelyzet dicsőségére. Ezt sikerült elérnie annak a szavazásnak, mely Zelenszkij színészből Elnököt csinált 73 százalékkal és az Elnök Porosenkóból pedig színészecskét 23 százalékkal.

Porosenko tökéletesen racionális és hangsúlyosan nacionalista kampánya (Hadsereg, Nemzeti Nyelv, Egyház!) elszállt a választók füle mellett,

mint kínai süket-némák jelzése egy országos kozáktánc döntő alatt. Ezzel szemben mindent vitt a Zelenszkij által a „ha már bál, legyen az utolsó” jelszó javított változatával meghirdetett vidám vandalizmus.
Zelenszkij azzal győzött, hogy egyszerűen kijelentette, semmit sem tud és semmihez sem ért. Persze, ezt őszinteségnek számított egy olyan országban, mely arra a következtetésre jutott, hogy már semmi sem számít. Egy rakás forradalom, államcsíny, euró-igyekezet és egy orosz invázió után ez egy szinte tisztességes filozófia. Végül az ukrán bőrre menően kipróbált hálózatok kombinált kudarcai által egyesített választók úgy döntöttek, hogy már csak két dolog érdemel figyelmet a voksoláskor: egy visszakézből adott pofon a tegnapnak és az alkalmazkodás ahhoz, amit a holnap fog hozni, hogy aztán holnapután el lehessen lopni.

Az ukránok megszabadultak az összes klisétől, melyekben eddig éltek és egyetlen csapásra és egy füst alatt

lemondtak a nacionalizmusról és nacionalizmusellenességről, az oroszpártiságról és az oroszellenességről, az ukrán nyelv kulturális dominanciájáról,

a nyugatról és a keletről, sőt még a számukra oly kedves antiszemitizmusról is (Zelenszkij és oligarcha patrónusa, Ihor Kolomojszkij egyaránt zsidó). Következésképpen Ukrajna egy bővített zérus pontra szavazott, vagyis a visszatérésre az elfogadható formájú elfogadhatatlansághoz. Mostantól kezdve az oroszok oroszul fognak beszélni, az ukránok oroszul is, az oligarchák továbbra is lopni fognak, folyamatosan a következő lincselés lehetőségére gondolva, a civileket pedig hazaküldték (Ilyvó/Lviv – az ország nyugatpárti és katolikus ékköve – Zelenszkij ellen szavazott). Ennek egyfajta megegyezésen alapuló káosz az eredménye, mely azt mondja, hogy senkinek sem sikerült tisztességesen bánnia Ukrajnával: sem a Nyugatnak, sem Putyinnak, sem Ukrajnának.

15 év alatt végrehajtott 3 napalmtámadás után a választók átvették a hatalmat, de ez csak akkor érvényes, ha a bármiféle elkötelezettség elvetésével kapcsolatos hatalomról beszélünk. Ennek a felnyitott testüregű szökevényi szabadságnak minden esélye megvan azok ellen fordulni, akik munkára fogták. A rendszer hámba fogja majd Zelenszkij tudatlanságát és az októberi parlamenti választás után az oligarchia undorító árnyékában meghúzódó figurák használják majd fel.

Mindez egy olyan nemzetet képét sugallja, mely semmi mást sem akar, csak hogy

saját cserepei összege legyen, miután megannyi kísérletezés és arrogáns elöljáró nyomására ripityára robbant.

Ukrajna nagy hangon elmagyarázta, hogy a demokrácia ismételt kudarcai és az oligarchia kitartása tömeget alkottak, az ország jelenkori történelmévé válva. A választók felfedezték az igazságot. Ukrajna egyszerűen az a rongy, mellyel az EU az ideáljait polírozta és az a konc, melyet Putyin véresen szeret. De az ukrán katasztrófa nem mozdulatlan, hanem ragyogó jövő vár rá.

Ukrajna bohózatba zuhanása toxikus gyümölcsökkel teli bizonytalanságot hoz Kelet-Európa számára. Oroszországnak egy puha mező áll a rendelkezésére, melyet hozzáértő kézzel fog majd megmunkálni. Lengyelország fél a legjobban, hiszen a keleti határánál már semmi sem előrelátható és semminek sincs körvonala. Németország megteheti, hogy süketet játszik és figyelmen kívül hagyja az Északi Áramlat 2-vel szembeni ukrán ellenvetéseket – az Ukrajnát elkerülő és az orosz gázra eddig kivetett tranzitadók eltűnése miatt az országot elszegényítő vezetékről van szó.

Romániának, persze, egyetlen kártyája sincs és az asztalnál sem tud ülni ebben az élőben végignézett stratégiajátékban.

De ez nem jelenti azt, hogy politikai zsenijeink elszalasztanák az alkalmat, hogy elkövessék azokat az ostobaságokat, melyeket Ukrajnában megnyitották az utat az anarchia felé.

Vagyis éppen azon vagyunk, hogy elindítsunk egy ideálisnál könnyebb és a levegőnél nehezebb repülőgépet. A Iohannis elnök által bejelentett infantilis népszavazás olyan reményeket fog majd a levegőbe emelni, melyek – azonnal – csalódásba fognak zuhanni. Ezzel készen áll majd az Ukrajnában 15 éven keresztül működő, frusztrációból és nemtörődömségből álló koktél. E kartondíjakkal járó tombola egyetlen nyerteseként Iohannis elnök beseper majd újabb öt évnyi munkaköri tunyulást a hivatalában.

Ezzel szemben erkölcsi vezérré maszkírozott politikusok fogják átverni a román társadalom urbánus-civil részét – anélkül, hogy tudna róla. Amikor ráébred majd, hogy az igazságszolgáltatásos huzavona átverés, ugyanez a civil rész felkarolja majd az első útjába kerülő kirívó–abnormális–bohóc-nagyszájú–demagóg–rendszerellenes játékost.

Cioloş és retardált hippikből álló truppja csak előétel.

Ukrajna sohasem tért magához saját megalapozatlanságából. Az eltérő nyelvek és régiók, a nyugat és a kelet kölcsönösen összeegyeztethetetlen fuvallatai, a Sztálin által szankciók nélkül végrehajtott holokauszt és egy Putyin által utasításba adott veréshez való visszatérés megakadályozta a nemzet összeállását és konzerválta a betegségeit. Románia kevésbé megtépázottan került ki a mások által írt saját történelméből, de ez nem segített neki kezelni belső tényhelyzeteit.

Nem kell sok és a szomorú román lélek egy nagy és készséges Keletben egyesül majd az ukrán káosszal. Hazugságokat polírozó rongy és lejárt szavatosságú konc. Alkura felkínálva.