Mivel tarthatja sakkban Toader Dăncilát? (FRISSÍTVE)

A halogatás miatt kegyvesztett miniszter saját lemondását is elhalasztotta, de miniszterelnök anélkül is lépett.
Hirdetés

A saját kormányainak és minisztereinek leváltásában, illetve váltogatásában Európa-bajnok PSD ma hiába vonta meg a bizalmat Tudorel Toader igazságügyi minisztertől: Toader a saját lemondását is el tudta halasztani.

FRISSÍTÉS: Viorica Dăncilă miniszterelnök szerdán este már tájékoztatta Klaus Iohannis államfőt az igazságügyi miniszter visszahívásáról anélkül, hogy egyeztetett volna Tudorel Toaderrel. A PSD ugyanakkor bejelentette, helyettesíteni akarja Rovana Plumb európai alapokért, illetve Natalia Intoterot, a külhoni románságért felelős minisztert is, akik befutó helyen szerepelnek a PSD európai parlamenti jelöltlistáján. Helyükre Oana Floreát, illetve Liviu Brăiloiut javasolják. 

Úgy a PSD elnöke, Liviu Dragnea, mint Viorica Dăncilă kormányfő, a PSD ügyvezető elnöke azzal indokolta a bizalom megvonását, hogy a miniszter hónapok óta halogat bizonyos kormányrendeleteket, nem kezdeményezi, amit megígért, illetve nem hagyja jóvá azokat, amelyeket a minisztériumnak kell jóváhagynia a kormánybeli szavazás előtt. Mi több, a PSD vezetőtanácsának mai ülése után Dăncilă azt is bejelentette, hogy várja Tudorel Toader lemondását.

Most még egy fél napig várhatja, mert utána személyesen is tárgyalt Toaderrel, aki a találkozójuk után azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy nem kért gondolkodási időt a kormányfőtől, mert az nem kérte a lemondását. És hogy az ügyre holnap reggel fél tízkor térnek vissza.

Toader ma a sokadik, ellene benyújtott bizalmatlansági szavazást is megúszta, miután az előzőeket megnyerte. Az aktuális bizalmatlansági indítványról szóló szavazást a szenátus ma negyedjére halasztotta el.

Hirdetés

A PSD Eugen Nicoliceával cserélné le Toadert, az ellenzék már most arra inti az államfőt, hogy ne nevezze ki Nicoliceát, mert dilettáns és rosszindulatú: nincs meg a kellő jogi képzettsége a tisztséghez, de ő volt az igazságszolgáltatás elleni támadássorozat egyik kieszelője, áll az USR és a PLUS közös mai közleményében.

 

Hirdetés