Nálunk, a felkelő nap országában is épp elég nagy zűrzavar van a fejekben, de ma ismét meggyőződhettem arról, hogy a nyugati ember a történelem legbonyolultabb szerkezete: félig-meddig leég a Notre-Dame, mire rögtön potyogni kezdenek a krokodilkönnyek az „európai kultúra” pusztulása láttán – azok szeméből is, akik az utóbbi években folyton elhatárolódtak kereszttől-templomtól-keresztény kultúrkörtől, nehogy kabátlopási ügybe keveredjenek. „Őszentsége, a pápa – olvashattuk – motyog ugyan valamit krisztusi izékről, de azért tuggyukmi, hogy egy »katolikus pap=szoknyás pedofil«, s mindenki, aki egy kicsit is komolyan veszi a kereszténységet, nos… az minimum… gyanús! S ne jöjjenek nekünk gótikával-művészettel – olvashattuk –, mert tuggyukmi, mennyi vér tapad a katedrálisok köveihez-miegyébhez…”

Bocsássa hát meg nekem a nyugati ember „istene”, de nem érzem őszintének a mostani megrendültséget az európai mainstream részéről – tudván tudva, hogy amúgy is főleg mi, „kiszikínaiak” és más ferdeszeműek lepjük el – szelfibottal a kezünkben – az európai, „keresztény” (?) kultúra környékét. Pedig milyen jó lenne abban reménykedni – megkönnyítendő a bizonytalankodó keleti ember dolgát is –, hogy most majd lelkiismeret-vizsgálatot tart Európa, s ezután legalább nem határolódik el saját múltjától, legyen az bármilyen „véres”! Holnap már nem a Notre-Dame lesz a szenzáció, s mindenki visszatér (fészbukon-twitteren) a maga kis köreihez – bár nem kizárt, hogy akad majd egy-két jótét lélek, aki komolyan veszi a Notre-Dame tragédiáját, s pályázni fog Quasimodo-ügyben a „Norvég Alaphoz”, mondván, hogy ő teljesen önzetlenül „kitelelteti” (amíg a katedrális renoválása tart) ezt a végtelenül szimpatikus irodalmi hőst! Császárom ugyan „nem fizet túl”, de egy ilyen nemes célra még én is szívesen adakoznék…