Hiába a kierőszakolt béremelések, EU-s társainkhoz képest még így is röhejesen keveset keresünk

Durvák a különbségek.
Hirdetés

Azt azért mindenki tudja és érzékeli – már aki nem topmenedzser valamelyik multinál, vagy menő vállalkozó –, hogy bizony a romániai bérek siralmasak a nyugati tagállamokban fizetett járandóságokhoz képest. Azonban mégiscsak másabb, megdöbbentőbb, amikor mindezt a szikár számok is alátámasztják.

Nos, az Eurostat friss kimutatása szerint hiába a közalkalmazotti béremelések, a romániai órabér még így is négyszer kevesebb, mint az uniós átlag.

De lássuk a számokat.

Az EU tagállamaiban 2018-ban 5,4 és 43,5 euró között változott az órabér. A legalacsonyabb Bulgáriában és Romániában, a legmagasabb pedig Dániában, Luxemburgban és Belgiumban.

Az EU egészében 27,4, míg az eurózónában 30,6 euró volt átlagosan az órabér.

De az átlag az nagyon csalóka: a szakadék a két véglet között óriási.

Hirdetés

 

Bulgáriában ugyanis, amely az utolsó helyen áll, 5,4 euró volt az órabér, míg Romániában sem sokkal több: 6,9 euró. A litvánok sem lehetnek igazán büszkék a maguk 9 eurójára, mint ahogy Magyarországon is el tudnának képzelni szebb – és főleg nagyobb – értéket a 9,2-nél.

Ehhez képest a másik oldal maga a Kánaánba oltott eldorádó: Dániában 43,5, Luxemburgban 40,6, Belgiumban 39,7, Svédországban 36,6, Hollandiában 35,9, Franciaországban pedig 35,8 euró volt az órabér.

Mindezek után bizonyára keveseket vigasztal, hogy Románia legalább nem a legutolsó helyen kullog.

Hirdetés