Bejött nekik a referendumosdi: az RMDSZ alkotmányt módosítana, az USR új témákkal állt elő

Azt továbbra sem tudjuk, mire kell majd válaszolni május 26-án, de egyre több javaslat születik.
Hirdetés

Amint az várható volt, az ellenzéki pártok képviselői és az RMDSZ küldöttei megnyugtatták Klaus Iohannis államfőt a Cotroceni-palotában lezajlott csütörtöki konzultáción, hogy támogatják a május 26-ai népszavazást, elhangzottak viszont bátrabb javaslatok is.

Az RMDSZ például azzal a javaslattal állt elő, hogy

ki kellene radírozni az alkotmányból a sürgősségi kormányrendelet (OUG) intézményét, mert Kelemen Hunor szerint „súlyos károkat tud okozni az államnak és a társadalomnak”,

és az lenne az ideális, ha csak és kizárólag krízishelyzetekben, háború esetén lehetne alkalmazni.

Az RMDSZ elnöke szerint a referendum végeredménye előrelátható, „mivel senki sem akar büntetőügyeseket látni a közszférában”.

A Népi Mozgalom Párt (PMP) nem aprózta el, három másik témakört is javasolt az államfőnek megfontolásra:

  • az egyik a törvényhozók számának 300-ra csökkentését célozná (100 szenátorra és 200 képviselőre);
  • a másik a speciális nyugdíjak eltörlésére vonatkozna;
  • a harmadik pedig azt javasolná, hogy ismét kétfordulósakká váljanak a polgármester-választások.
Hirdetés

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) delegációja nem érkezett konstruktív ötletekkel, ők támogatásukról biztosították az államfőt, mint mindig. A konzultáció amúgy pénteken folytatódik, az talán izgalmasabb lesz, hiszen Iohannis a Szociáldemokrata Párt (PSD) küldöttségét fogadja, de Liviu Dragnea pártelnök nélkül. Călin Popescu Tăriceanu pártja, az ALDE korábban jelezte, nem érdekli a légyott.

Ja, és még valami: Iohannis a csütörtöki találkozók után annyit nyilatkozott, az egyeztetések után végre azt is meg fogjuk tudni, mire kell majd válaszolni a referendumon. 

Hirdetés