Százezren már biztosan lesznek Csíksomlyón, és az érdeklődés nem csitul

A csíksomlyói pápalátogatás szervezői kitolták húsvétig a kötelező regisztráció határidejét.
Hirdetés

Több mint százezren jelentkeztek már a csíksomlyói pápalátogatásra, de az érdeklődés továbbra is nagy. Tekintettel arra, hogy az erdélyi, valamint magyarországi egyházmegyék részéről is kérték a regisztráció meghosszabbítását,

április 22-ig, húsvét hétfőig kitolták a határidőt.

A szervezőbizottság az eseménnyel kapcsolatos félreértések miatt ismét közölte, hogy a regisztráció és az adatgyűjtés azért kötelező, mert enélkül nem lehetne előkészíteni a történelmi eseményt. A biztonságért felelős szerveknek tudniuk kell, hányan vesznek részt, ez alapján határozzák meg ugyanis, mennyi biztonsági kapura van szükség, hogy a zarándokok zökkenőmentesen bejussanak a csíksomlyói hegynyeregben kialakítandó szektoroba.

A Pontifex.ro honlapon mindeddig több mint százezren regisztráltak, többségük a négy erdélyi katolikus egyházmegyéből.

A szervezők további számokat is közöltek a már regisztrált személyek kapcsán, miszerint:

  • 25 ezren  vonattal,
  • 25 ezren autóbusszal,
  • 33 ezren gyalog,
  • 150-en kerékpárral,
  • közel 500-an motorkerékpárral érkeznek Csíksomlyóra.

Azt szeretnék, ha minél többen vennék igénybe a vasutat, bár a jelek szerint a CFR felárat számol fel a különvonatokért.

Hirdetés

Amit még fontos tudni, hogy május elsejétől kezdik e-mailben elküldeni a vonalkódos belépőket, melyeket ki kell majd nyomtatni a részvétel előtt.

További részleteket találnak a Krónikán.

Hirdetés