Bajban van Trump korábbi erdélyi magyar sofőrje, és éppen a volt munkaadója miatt

Kitoloncolás fenyegeti.
Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök sofőrjeként dolgozott egy erdélyi magyar férfi, akit azonban most éppen volt főnöke szigorú bevándorlási rendelkezései miatt az a veszély fenyeget, hogy kitoloncolják az Egyesült Államokból – derült ki a New York Times riportjából.

Mint kiderül, a Tamás Zoltán nevű férfi – akit a román sajtó román állampolgársága miatt következetesen csak románként emleget – 2006-ban legálisan utazott ki és vállalt munkát az Egyesült Államokban, Donald Trump birtokán, Mar a Lagón, ahol pincérkedett és a vendégek autóit parkolta le.

Aztán megnősült és visszatért Romániába, ám a család 2011-ben nyert az amerikai vízumlottón, így visszatértek a tengeren túlra.

2013-ban aztán ismét Trum alkalmazottja lett biztonsági emberként az akkor még csak üzletemberként tevékenykedő politikus floridai luxusgolfklubjában, Jupiteren. Itt komoly munkaerőként hívta fel magára a figyelmet, tanfolyamokat végzett, és fokozatosan haladt előre a ranglétrán. Hogy a család bevételeit növelje, sofőrként is dolgozni kezdett.

Mint kiderült,

jóban volt Trump családtagjaival, akiknek a mai napig megvan a telefonszáma neki.

A 2016-os elnökválasztási kampány idején Tamást előléptették a golfklub helyettes biztonsági főnökévé, közben pedig a kampánystáb és a család sofőrjeként is tevékenykedett.

A problémák 2017-ben kezdődtek, amikor a család amerikai állampolgárságért folyamodott: a felesége megkapta, az ő ügye azonban nem haladt előre.

Nyolc hónapja aztán behívatták a bevándorlási ügynökségre, ahol közölték vele, hogy Romániában biztosítási csalás miatt elítélték, ezért visszavonták a tartózkodási engedélyét, és azonnal őrizetbe vették. Azóta is fogva tartják.

Hirdetés

Ügyvédje szerint Tamás Zoltánnak fogalma sem volt arról, hogy távollétében elítélték egy állítólagos 2013-as bűncselekmény miatt. Mint mondja,

nem Tamás az elkövető, valaki egyszerűen visszaélt a nevével,

így kért törvénytelenül kártérítést megrongálódott gépkocsik után.

A New York Times emlékeztet: a Trump-adminisztráció kibővítette azon törvénysértések körét, amelyek elkövetőit azonnal kiutasíthatják az Egyesült Államokból. 

Tamás ügyvédje fellebbezett a kiutasítás ellen, de ha elutasítják a fellebbezést, akkor visszaküldik Romániába.

Felesége elmondta: ebben az esetben ő is követi két gyerekükkel – csakhogy kislányuk veleszületett szívelégtelenségben szenved, többször is megműtötték, és ha visszatérnének Romániába, az akár végzetes is lehet számára.

 

Hirdetés