Ragályos a kábelvágás „perverziója” a polgármesterek körében

A temesvári polgármester példáját követve egy másik elöljáró is kedvet kapott ahhoz, hogy felmásszon egy létrára, és levágja a várost éktelenítő kábeleket.
Hirdetés

A Focşani területén működő távközlési cégek 2018-ig kaptak haladékot arra, hogy az oszlopokon vezetett kábelek helyett a földfelszín alatt húzódó vezetékrendszert építsenek ki, ezt a határidőt azonban nem tartották be. A város egyik negyedében ennek kivitelezésére minden feltétel megadatott, ugyanis európai uniós finanszírozással sikerült modernizálni az infrastruktúrát, mégsem történik előrelépés.

A polgármester dühében azt fontolgatja, hogy amennyiben az ismételt felszólítás ellenére az érintett cégek nem lépnek, elvágja a kábeleket. Cristi Misăilă úgy fogalmazott: bármikor kész arra, hogy felmásszon az oszlopra, személyesen nagyon is szeretné megtenni, de a lakosságra való tekintettel egyelőre még vár.

A helyi tanács 2013-ban indította kábelellenes hadjáratát a városban, mire az érintett vállalatok perbe fogták a városházát, mert a tanácsi határozatról nem egyeztettek velük. A törvényszék igazat adott nekik, így 2018-ig kaptak haladékot a probléma orvoslására.

A kábelvágási lázat Nicolae Robu temesvári polgármester indította, aki nemrég a bánsági város központjában vágott el kábeleket, internet nélkül hagyva a város egy részét és jó pár olyan iskolát is, ahol éppen próbaérettségi zajlott. A hét folyamán három helyen is elvágták az Orange optikai kábelrendszerét: Beszterce, Brassó és Mehedinți megyében. De ezek esetében nem derült ki, hogy közmű-munkálatok során vágták-e el a kábeleket, vagy más oka volt a furcsa egybeesésnek.

Hirdetés