Ha csak az állami támogatásra várt, hogy lecserélje régi autóját, akkor öné a pálya

Lehet nézegetni az autókereskedők kínálatát. De nem csak.
Hirdetés

És végre, ha már így március végére sikerült elfogadni az ország idei költségvetését, beindulhatnak a kormányprogramok is, amelyek révén a polgárok kedvezményesen vásárolhatnak különböző új termékeket.

Ilyen például a Roncsprogram, amely abban segíti a polgárokat, hogy nyolc évnél régebbi gépkocsijukat állami támogatással cseréljék újra.

Viorica  Dăncilă miniszterelnök a péntek reggeli kormányülésen jelentette be, hogy elfogadják a Környezetvédelmi Alap idei költségvetését, ez finanszírozza ugyanis a programot. (Lévén hogy az egész program célja a környezet fokozottabb védelme, hiszen a csere révén kevésbé szennyező járművekre cserélik le a nagyon szennyező régi autókat).

A miniszterelnök szerint idén 322 millió lejt szánnak a Roncsprogramra, ami azt jelenti, hogy 35 ezer régi autót lehet újra cserélni állami támogatással. (Persze nem a teljes árat finanszírozza a kormány).

A támogatás megszerzéséhez annyi szükséges, hogy az ember leadja a még üzemképes, nyolc évnél régebbi gépkocsiját, amiért egy 6500 lej értékű utalványt kap. Ehhez ökobónuszok is járnak: ha a megvásárolni szándékozott új autó kilométerenként legtöbb 95 gramm szén-dioxidot bocsát ki, akkor 1500, ha pedig hibrid autót vásárol az ember, akkor 2500 lej az értéke.

Hirdetés

Folytatódik emellett Roncs Plusz program is, amely igazán korszerű és áramvonalas program: ez abban segít, hogy elektromos vagy hibrid meghajtású autót vásároljon a kedvezményezett.

És ezzel még nincs vége: folytatódik a háztartási gépek cseréjét támogató program is, erre 40 millió lejes támogatást szánnak, és 600 millió lejes összeg áll rendelkezésre arra, hogy támogassák azon polgárokat, akik napelemet kívánnak otthonukban fölszerelni.

Hirdetés