Klaus Iohannist kiátkozták a képviselőházi szószékről

Mégpedig Besszarábia Romániával való (újra)egyesülése százegy éves évfordulóján. Mert Románia elnöke moldovaiaknak nevezte a moldovaiakat.
Hirdetés

Március 27-én, szerdán ünnepelték Bukarestben (is) azt a történelmi momentumot, midőn Besszarábia (újra)egyesült az anyaországgal Romániával. Ekkor történt, hogy a Népi Mozgalom Párt (tudják, az a párt, amelynek tiszteletbeli elnöke a derék kapitány, Traian Băsescu) egyik jelentéktelen képviselője felmászott a képviselőházi szószékre, és dörögni kezdett, kezében az unionisták egyik bibliájával, a magyarbarátságáról (is) hírhedt Ioan-Aurel Pop (mellesleg a Román Akadémia nevű nackófészek, illetve a Babeș-Bolyai nevű, állítólag multikulti tudományegyetem rektora) összerakta Románia és a Moldovai Köztársaság nagy illusztrált története című opusszal. Amit ajándéknak szánt az egyesülés szent napjának évfordulóján. Hogy kinek szánta? Hát Klaus Iohannis államelnöknek, természetesen.

S hogy miért? Ehhez kicsit vissza kell mennünk az időben. A múlt héten történt, hogy Iohannis elnök úr az ország szeme láttára azt találta mondani bele a tévébe, hogy

a románok és a moldovaiak két külön nép.

Ami, az unionista nézet szerint csúnya, sztálinista fogás. (Tehát, figyeljünk, első lépés: Iohannist burkoltan lesztálinistázták.) Mi több, kis időre rá, és jaj, pont Brüsszelben, az elnök úr rátett még egy lapáttal: azt mondta, hogy a román meg a moldovai két külön nemzet.

Kész, ezt már nem bírta az unionista szív. Kifakadt hát, és azt dörögte, hogy ez volt az első alkalom Románia történelmében, amikor egy magas rangú hivatalosság elfogadja, sőt, szavaival megerősíti a moldovai nép, illetve nemzet létét. (Persze, kicsit kételkedünk a fenti kijelentés igazságát illetően, de aztán el is szégyelljük magunkat rögvest, hiszen a mi kezünkben még egy verseskötet sincs, az képviselő úréban pedig ott van a minden bizonnyal csupa igazságot tartalmazó nagy illusztrált román történelem, amit ráadásul az igazság mioritikus bajnoka, Pop rektor magiszter dobott össze.)

Na de térjünk vissza a szószékre, ahol a lánglelkű unionista képviselő tovább dörgött, mondván, hogy hah, Moszkvában biztos hangosan tapsoltak Iohannis elnök dumája hallatán. (Tessék, a második lépésben lemoszkovitázzák Iohannist.)
Aztán jött egy rétori-költői-sztentori kérdés: vajon a volt NSZK-ban és NDK-ban élő dajcsok is két külön nemzetet alkottak? (Na, ezen mindenki elrágódhat egy ideig. Amúgy ehhez hasonló kérdések lapulnak minden bokorban, például ez: vajon a Magyarországon és Erdélyben és a többi elcsatolt területen élő magyarok s két külön nemzetet alkottak?)

A beszéd következő részét a vádak képezték.

Ez a Klaus Werner Iohannis szinte öt éves mandátuma alatt semmit sem tett a két ország unionistáiért.

Hirdetés

Semmit! Sőt, elbújt előlük! Akkor is amikor a 2016-os Egyesülés Menete megérkezett a Cotroceni-palotához, és akkor is, amikor az (újra)egyesülés centenáriumán a román parlament elfogadott egy nyilatkozatot, miszerint Románia készen áll keblére ölelni a moldovai testvéreket, ha azok egyesülni akarnak. (Mellesleg: egy 2016-os hivatalos, fajsúlyos, rangos stb. felmérés szerint, ha akkor népszavazást tartottak volna  egy esetleges unióról, a szavazópolgárok 66,1%-a mondott volna nemet a nagy egyesülésre, és csupán 17,3% voksolt volna igennel. Nincs okunk azt gondolni, hogy fordult volna a kocka azóta.)

Végül következett a verdiktum. Hahó, te román elnök, szívd vissza, amiket mondtál, de gyorsan! Mert elég egy Putyin-szócső Kisinyovban, nem kell még egy Bukarestbe is!

És a jelentéktelen kis képviselő tartogatott még egy ászt a legeslegvégére is. Elmondta, hogy mit kívánnak a moldovai, román és diaszpórában élő unionisták. Németül mondta. Hogy ez a Iohannis nevű is értse. Tessék: Ein Volk, ein Staat, eine Regierung! Vajon bennünk van a hiba, amiért azonnal ez jutott eszünkbe? Ein Volk, ein Reich, ein Führer! Bizony, a hírhedt náci szlogen.

Szép napot kívánunk amúgy!

Hirdetés