Díszdoktorrá avatták, de lepattintotta a ceremónia mázát Krasznahorkai László

Komolyan vette az alibikérdést, hogy mik a kedvenc könyvei, és mindenkit lebilincselt a válaszával.
Hirdetés

Díszdoktorrá avatta ma délben a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem az egyik legnagyobb kortárs magyar írót, a Nemzetközi Man Booker-díjas Krasznahorkai Lászlót. Ezzel a száraz információval el is intézhetnénk azt, hogy Erdély egyik legnagyobb tradíciójú intézménye épp megünnepelte a kortárs magyar kultúrát azzal, hogy Krasznahorkai László író lett az egyetem első magyar díszdoktora, akit a Bölcsészettudományi Kar javasolt erre a címre.

De Erdélyben semmi sem ilyen egyszerű. Másrészt aki volt már olyan BBTE-ceremónián, amelyen az egyetem Doctor Honoris Causa címet adományozott, az érezhette, mennyire teátrális, mennyire mű és egyszerre vicces is, ahogy az egyetemi szenátus tagjai bevonulnak az akadémiai tekintély palástjába burkolózva. 

Krasznahorkai László díszdoktorrá avatása Kolozsváron

A BBTE szenátusának tagjai, középen Ioan Chirilă professzor, a szenátus elnöke,mellette Soós Anna rektorhelyettes | Fotók: Szabó Tünde

Ahogy nekik maguknak is sok ez a díszlet, ahogy a máskor oly eleven oktatók bemerednek és bekomolyodnak a szenátusi köpönyeg alatt. Vagy ahogy megpróbál időnként lazának mutatkozni Ioan Chirilă professzor, a szenátus elnöke, akinek arca azért szinte végig azt sugározza, hogy őt természet szerint megilletik a tekintélynek ezek a külsődleges jelei (még ha belül nem is ezt érzi). 

Ahogy ugyanilyen köpenyben és kalpagban bevonul az egyszerű olvasó legdurvább olvasmányélményének szerzője, Krasznahorkai, és a köpenyével láthatatlanul húzza maga mögött a pusztulásból negyven év alatt épített életművét, a több mint húsztételes díjlistáját azzal az eleganciával, amit a személye és honlapja egyaránt áraszt.

Nem lehet nem érezni a feszélyezettséget, 

amikor csak a két erdélyi magyar felszólaló, Soós Anna rektorhelyettes és Selyem Zsuzsa docens olvassa fel románul és magyarul is a köszöntő-, illetve a laudáló beszédét olyan eseményen, ahol szinkrontolmácsolást biztosítanak. 

Soós Anna így párhuzamosan románul és magyarul vont párhuzamot a BBTE és Krasznahorkai László között: mindkettő egyszerre közép-európai és univerzális. Selyem Zsuzsa is kezdetben a tekintélyre, az egyetem Tradíció és kiválóság jelmondatára hivatkozik, majd azt részletezi, hogyan keresi és mutatja meg Krasznahorkai a szenvedésben, a pusztulásban mint az egyetemes létezés sejtszinten is működő mintázatában a szépséget és ártatlanságot. 

Selyem Zsuzsa laudációt mond Krasznahorkai László díszdoktorrá avatásán

Selyem Zsuzsa laudál

Ebben a hogyanban, a hosszú mondatok költőiségében, a történetek mögött feltűnő történetekkel bontja le az író azt a kitüntetett pozíciót, ahonnan könnyű ítélkezni, érvel laudációjában Selyem Zsuzsa a természetesnek vett tekintély ellen. De maga a laudáló pozíció olyan, hogy onnan csak talapzatot lehet építeni a laudált személy alá, erre találták ki.

Hirdetés

És akkor jön Krasznahorkai László, a nyomasztás nagymestere, és felszabadít az igazi és az áltekintély, az ünnepélyesség és a teatralitás egyszerre ható súlya alól azzal, hogy felsorolja a számára legfontosabb több mint száz könyvet. Alibikérdésként szokta kapni felkészületlen újságíróktól, sokáig játszott a listával, majd teljesen komolyan vette.

A tekintély érvelt más tekintélyekkel, és felszabadított:

röpködtek a Krúdy-, Thomas Mann-, Shakespeare-, Platón-, Hegel- és Beckett-címek, a József Attila-, Pilinszky-, Berzsenyi-összesek. Persze nem a felsorolás, hanem az a pár mondatnyi magyarázat volt a felszabadító, amelyet nagyjából minden tizedik címhez fűzött Krasznahorkai.

Rögtön az első tétellel, egy jutalomkönyvként kapott szovjet kalandregénnyel jelezte, mennyire személyes ez a lista, és ahogy gyarapodott az indoklás, hogy melyik mű miért szerepel rajta, úgy pattogott le a ceremónia máza az egész rendezvényről. A közönséget most nem azzal bilincselte le az író, amit írt, hanem azzal, amit olvasott.

Ioan Chirila, Soós Anna és Krasznahorkai László

Ioan Chirilă, Soós Anna és Krasznahorkai László

Ahogy mesélte, ki hogy mutatta meg neki, hogy a mondatoknak vagy akár szavaknak is élet-halál a tétjük, úgy jött elő fokozatosan az olvasó a hallgatóságból, és vált családiassá az egész rendezvény. Ha az elején még intézményvezetői, tanári, újságírói szerepeinkben fészkelődtünk az Aula Magna székeiben, a végére valószínűleg mindenkiben felülkerekedett az a szenvedélyes könyvfaló, aki nem csak vakációkban lubickolt az olvasmányokban, de olyankor aztán vadul. 

Valószínűleg sokan a teremben már számot vetettek azzal, hogy a magaskultúra fogyasztóiként is kisebbséginek számítanak. De ahol egy bő óráig ilyen tisztán megmutatkozott az olvasás és gondolkodás tétje és szenvedélye, ott egy kicsit otthon éreztük magunkat.

 

Hirdetés