Másodszor csinál hülyét magából a kormány az izraeli román nagykövetség miatt

Már megint bejelentették a külképviselet elköltöztetését. Aztán meg azt, hogy dehogy született még hivatalos döntés róla.
Hirdetés

Már megint saját magát hozta kellemetlen helyzetbe a román kormány, amely abbeli igyekezetében, hogy jó pontot szerezzen Washingtonnál, eldöntött tényként beszélt az izraeli román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetéséről – úgy hogy erről valójában nem is született még hivatalos döntés. Ezzel megismétlődött a legutóbbi affér.

A bejelentés ugyanis legalább esélyt adott Klaus Iohannis államfőnek, hogy ismét nekimenjen a kormánynak.

A miniszterelnök még vasárnap Wahingtonban, az Amerikai Izrael Közpolitikai Bizottság (AIPAC) rendezvényén jelentette be, hogy  miután országa minden illetékes, alkotmányos döntéshozója kielemezte a kérdést és konszenzusra jutott, ő, Románia miniszterelnöke, valamint az általa vezetett kormány el fogja költöztetni Románia nagykövetségét Jeruzsálembe, Izrael fővárosába.

Csakhogy a bejelentésre menetrendszerűen reagált az ügyben ugyancsak illetékes államfői hivatal, és alaposan helyre tette a kormányt.

Johannis szerint Dăncilă miniszterelnök igyekezett úgy beállítani, mintha ez a döntés csak a kormányon múlna, és ezért olyasmit jelentett be, amiről nem született döntés.

A közlemény szerint a végső döntést a témáról készülő elemzés véglegesítését követően, a külpolitikában és a nemzetbiztonság terén illetékes valamennyi intézmény jóváhagyásával alkotmányos hatáskörének megfelelően az államfő fogja meghozni.

Hirdetés

És akkor itt jön a fordulat:  Dăncilă nem hogy azzal állt volna ki, hogy helyreigazítsa Johannist, azt ismerte be, hogy valójában megint ő mondott olyasmit, ami nem felel meg a valóságnak.

„Azt mondtam, meg kell tennünk az összes alkotmányos lépést, nem azt, hogy én költöztetem el a nagykövetséget. Az elnök kiábrándított, mivel én korrekt módon álltam hozzá az ügyhöz, és é számításba vettem, hogy az alkotmányt tiszteletben kell tartani. Véleményem szerint meg kell tennünk ezt a lépést, ez személyes vélemény” – mondta a miniszterelnök.

És ha belegondolunk, hogy nem is olyan rég még irigykedve néztük a bukaresti külpolitika professzionalizmusát…

Hirdetés