Kerékpárost gázolt halálra egy autós Csíkban

Tisztelettel kérünk minden bringást, viselje a láthatósági mellényt és közlekedjen szabályosan. Mert ha nem, ez lehet belőle.
Hirdetés

A szomorú eset Csíkszenttamás közelében történt pénteken késő este, a Hargita megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint. Egy 30 éves nagybányai autós Csíkszereda felől Gyergyószentmiklós irányába haladt, és egy adott ponton beleszaladt egy 60 éves karcfalvi illetőségű kerékpárosba.

Az áldozat három, végzetesnek bizonyuló hibát is elkövetett. Soroljuk:

1. Nem viselt láthatósági mellényt.

2. Nem szerelt fényvisszaverő eszközöket a kerékpárjára.

3. A hivatalos álláspont szerint tiltott helyen haladt.

Hirdetés

Ezek közül a hibák közül egy is elég lett volna a tragédiához. Az ütközés következtében a kerékpáros életét vesztette. A hivatalos vizsgálat során kiderült, hogy a gépkocsivezető nem állt alkohol vagy egyéb tudatmódosító szerek hatása alatt.

Megismételjük tehát: kedves kerékpárosok, ne kockáztassák az életüket, tartsák be a szabályokat!

Hirdetés