Miért kell belekötni, hogy egy hetet sem dolgoztak az autópályaépítésen?

Mindenkinek jár a szabadság, Cuc miniszternek meg a szája.
Hirdetés

Előre bejelentett szabadságot adott a munkásainak, és egyáltalán mit mind kötünk bele abba, hogy a moldvai autópályát bákói terelőútként építeni kezdő vállalkozó máris felfüggesztette a munkálatokat – nagyjából így lehetne összefoglalni Răzvan Cuc szállításügyi miniszter újságíróknak adott válaszát.

A helyzet extra komikuma, hogy a miniszter azért járt ma Gyulafehérváron, hogy egy másik autópálya-építkezésen épp a munkálatok haladását szemrevételezze. Csak hát megkérdezték tőle, hogy az ország másik pontján miért ürült ki az építőtelep nem egészen egy héttel azután, hogy nagy dérrel-dúrral és fokozott kormánykommunikációval a Spedition UMB nekifogott a moldvai autópályának. (Ezzel a dérrel-dúrral ellensúlyozták volna, hogy aznap, március 15-én az ország közútjain közlekedők jelentős része megállt egy 15 perces minisztrájkra jelezni, hogy autópálya alig van, de igény volna rá.)

A nemlétező moldvai autópályát bákói terelőútként elkezdő cég az ország legmegbízhatóbb útépítő vállalkozása, dicsérte a miniszter, amely most ugyan öt nap szabadságot adott a munkásainak, és a minisztériumot is tájékoztatta erről, de 26-án reggel hétkor ismét felveszi a munka szövevényes fonalát, és két váltásban építi tovább az autópálya jellegű terelőutat. Mi több, Răzvan Cuc egészen biztos benne, hogy a cég minden határidőt betart majd, és késlekedés nélkül befejezi a 16 km-es szakaszt.

A miniszter meglepett és szomorú, hogy mennyien bírálják azokat a román vállalkozókat, akik legalább dolgoznak. Népként mi vagyunk a hibásak, hogy azoknál is hibát keresünk, akik húznak, mint az igásló, summázta Cuc miniszter.

Hirdetés