Magyar-román vitát vizionálnak Bukarestben egy erdélyi magyar focista miatt

A román sajtó szerint a magyar válogatottban köthet ki Fülöp Lóránd, a FC Botoşani csatára, akit épp behívtak a román ifikeretbe.
Hirdetés

Egy 22 éves, erdélyi, egészen pontosan sáromberki (Maros megye) focistáért aggódik a bukaresti sportsajtó. Fülöp Lóránd Levente három éve igazolt Botoşani-ba, 45 meccsen lőtt 12 gólt az első ligában, de egészen mostanáig alighanem csak a román foci rendszeres követői ismerték a nevét. Akkor is inkább csak úgy, mint a Sepsi OSK középpályásának, a korábban szintén Botoşani-ban focizó Fülöp István öccsét.

Még az sem keltett túl nagy meglepetést, hogy Lóránd a héten bekerült a román utánpótlás-válogatott keretébe, miután Cosmin Contra, a felnőtt válogatott edzője hét játékost felhívva az Európa-bajnoki selejtezőkre „lerabolta” az U21-es csapatot, így Mirel Rădoinak is új arcok után kellett nézni a spanyolok és a dánok elleni felkészülési meccsekre. Így került képbe nála Fülöp.

Aztán jött a hír a magyar sajtóból, hogy a Ferencváros, a MOL Vidi és a Puskás Akadémia, vagyis a három legtehetősebb magyar klub érdeklődik a Transfermarkt szakportál által 350 ezer eurós vételárra becsült Fülöp iránt, és a bukaresti szerkesztőségekben máris beindult a kombinálás. A hírt először leközlő Fanatik egyből biztosra is vette, hogy hamarosan érkezik a magyar válogatott behívója is Fülöp számára – bár annak senki sem kérdezett utána, hogy egyáltalán magyar állampolgár-e az egész pályafutását romániai kluboknál (Kolozsvári Ardealul focisuli, Sepsi OSK, FC Botoşani) töltő játékos.  

A román sajtó máris új Vasile Miriuţaként emlegeti Fülöp Lórándot, mert a 2000-es években ő volt az első romániai futballista, aki magyar válogatott lett – igaz, előtte hoszú ideig játszott is az NB I-ben, a Győri ETO, a Videoton és a Ferencváros színeiben.

A Gazeta Sporturilor máris távcsatát vizionál a bukaresti és a budapesti szövetség között, egy olyan játékosért, akiben egyelőre inkább csak jelentős fejlődési potenciállal bíró ígéret, mint válogatott szintű futballista. Fülöp ügynöke, Florin Vulturar szerint a magyar topklubok mellett egy felsőházi rájátszásban szereplő Liga 1-es csapat is érdeklődik iránta – senki se lepődne meg nagyon, ha ez a Sepsi OSK lenne.

Az egészből csak a FC Botoşani jön ki egész biztosan jól, hiszen a játékos iránti növekvő érdeklődés a vételárat is felverheti. A moldvai klub pedig remekül műveli az „olcsón veszek, drágán adom” stratégiát, hiszen története során csak egyetlen igazolásért fizetett pénzt, miközben az elmúlt három évben 2,34 millió eurót keresett játékoseladásból. Legnagyobb üzletük a kameruni Michael Ngadeu eladása volt a Slavia Prágának, félmillió euróért. Ha Fülöpért is ennyit kapnának, cseppet sem érdekelné őket, melyik válogatottat választja.  

Hirdetés