Hoppá: a végén még legálisan lehet füvezni Romániában

Persze csak orvosi célból.
Hirdetés

Nem akármilyen üggyel próbálta meg Eugen Teodorovici pénzügyminiszter tematizálni a közbeszédet így, alig néhány hónappal az európai parlamenti választások előtt: szerdán elárulta, hogy az egészségügy-minisztérium létrehoz egy szakbizottságot, amely a kannabisz orvosi célokra való felhasználásának engedélyezését mérlegeli majd.

Az nem derült ki, miért éppen ő jelentette be a hírt, de elmondta: tárgyalt az egészségügy-miniszterrel, és ezt hallotta tőle.

Mint elmondta, elsősorban a végső stádiumba került rákbetegek számára tennék lehetővé a fájdalmakat enyhítő füvezést, mivel vannak egészségügyi érvek, amelyek ezt alátámasztják.

Emlékeztetett: van már ilyen európai gyakorlat, és az indokolja a bevezetését, hiszen a mérsékelt füvezés enyhítheti a betegek szenvedését.

Hirdetés

Arra a felvetésre azért, amely a kikapcsolódási célú füvezés engedélyezését firtatta, már óvatosabban reagált. Mint mondta, erről még korai beszélni.

Nem akarunk rosszindulatúnak tűnni, de ha tényleg törvényessé teszik az orvosi célú füvezést, előfordulhat, hogy az ápolói és betegszállítói lesz a legkeresettebb szakma.

 
 
 

Hirdetés