Egy halom pénzből számolna le a kertvégi fabudikkal a kormány

Tény, hogy nem állunk jól a vécéfronton, de az amúgy kedves projekt lebonyolításáról alig tudunk meg valamit.
Hirdetés

Talán kevesen emlékeznek még rá, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) már 2016-ban meglebegtetett egy Első fürdőszoba néven futó program-tervezetet, amelynek az lett volna a célja, hogy a kormány támogassa fürdőszobák berendezését olyan lakásokban, ahol ilyen nincs.

Amennyiben hiszünk a PSD legfrissebb közleményének, a dolog idén komolyra fordul(hat): a kormánypárt azt tervezi, hogy

5000 és 10 000 euró (!) közötti összeggel támogat minden olyan állampolgárt, aki felszámolná az udvarvégi fabudiját és fürdőszobát alakítana ki a családi házában.

A programot első körben az ország észak-keleti megyéiben indítanák el, később fokozatosan kiterjesztenék az egész országra.

Hirdetés

Bizony lenne is amit támogatni, a legutóbbi felmérés ugyanis azt mutatja, Románia továbbra is rendkívül szarul áll a vécéfronton, a falusi háztartások 60 százalékában még mindig fabudit használnak.

A PSD-közleményben egyébként egy büdös szó nincs arról, hogy ezt a támogatást milyen formában lehet majd igényelni, lehívni, csupán annyi derül ki a programról, hogy az idei büdzsében már pénzt is raktak félre erre a célra. Kíváncsian várjuk, mi lesz ebből.

Hirdetés