Kolozsvár után Nagybánya lehet a második európai ififőváros Romániából

Az utóbbi években a város egyre jobban nyitott a fiatalok irányába, és ennek meg is van a látszatja.
Hirdetés

Négy európai város – az oroszországi Kazany, a lengyelországi Poznań, az albániai Tirana és a horvátországi Varasd – mellett Nagybánya is szerepel a 2022-es Európa Ifjúsági Fővárosa címre esélyes döntősök között. Romániából eddig csak Kolozsvárnak sikerült elnyernie ezt a címet, 2015-ben.

A pályázat összeállításában szerepet vállalt a PONT Csoport szakértői csapata is, mely Kolozsvár pályázatát kezdeményezte és koordinálta.Bár a győztes kihirdetésére csak november 14-én kerül sor a franciaországi Amiens-ben, előtte pedig a város küldöttségének a zsűrit is le kell nyűgöznie Brüsszelben, már önmagában az is szép eredménynek számít, hogy a máramarosi város rövidlistára került.

A csapat azért is örül annak, hogy tovább jutott, mert ezzel lehetőséget kaptak a pályázatban szereplő ötletek továbbgondolására. Az utóbbi években a város egyre jobban nyitott a fiatalok irányába, nem véletlen az sem, hogy jelenleg a Románia Ifjúsági Fővárosa címet viseli.A nagybányaiak pályázata egy Urban Youth Circle (Városi Ifjúsági Kör) program köré épült, mely a város fenntarthatóságát a fiatalok szempontjából közelítené meg párbeszédet teremtve az ifjúság és a városvezetés között. Olyan témák mentén bontakozhatna ki ez a párbeszéd, mint a város forrásainak hatékony felhasználása, a lakosság életminősége és a társadalmi befogadás.

Az Európa Ifjúsági Fővárosa cím egy évre szól, a 2022-es évi címre tizenkét város pályázott, közöttük a magyarországi Veszprém is.

Hirdetés