Óriási autópálya-építési sci-fivel kábít az új közlekedési miniszter

Ha csak a fele megépül a Răzvan Cuc által ígért távnak, már jók vagyunk.
Hirdetés

Hihetetlenül merész, gyakorlatilag hihetetlen számot mondott Răzvan Cuc újdonsült közlekedési miniszter, amikor csütörtökön a Szászsebes és Torda közötti, az észak- és dél-erdélyi autópályát összekötő autópálya 1-es és 2-es szakaszának építőtelepére látogatott, és arról kérdezték, idén hány kilométer sztráda épülhet meg: szerinte 180 kilométernyi új autópályánk is lehet.

A miniszter Narcis Neagával, a közutak és autópályák karbantartásáért felelős társaság vezérigazgatójával együtt látogatott ki az épülő sztrádához és tette a merész ígéretet.

Cuc szerint Neaga tájékoztatta arról, hogy ennyi autópálya építhető meg idén, erre hivatkozva mondta a hajmeresztőnek tűnő adatot.

Szerinte az idén átadott autópályák között ott lehet a Szászsebes-Torda sztráda 1-es és 2-es szakasza, a dél-erdélyi sztráda Lugos és Déva közötti részének 3-as és 4-es szakasza, valamint az észak-erdélyi autópálya Aranyosgyéres és Marosvásárhely közötti, most még épülő szakaszai.

Narcis Neaga azt mondta az ámuldozó újságíróknak: a 180 kilométeres becslés a kivitelezési szerződések és az új szerződéseket aláíró kivitelezőkkel folytatott tárgyalások nyomán jött ki.

Hirdetés

Sőt korábbi hírek szerint az észak-erdélyi sztráda országhatár és Bihar község közötti, 5 és fél kilométeres szakasza is elkészülhet még idén.

Lehet, hogy ez máshol normális tempónak minősül, de az eddigi tapasztalatok alapján Romániában ez tényleg a tudományos fantasztikum kategóriájába tartozik.

Hirdetés