Újabb zseniális ötlettel mentené meg a diákságot a reformer tanügyminiszter

Őrök helyett kötelező egyenruhával védené őket.
Hirdetés

Eléggé furcsán értelmezi a hozzá érkező különböző kéréseket, javaslatokat Ecaterina Andronescu oktatási miniszter, aki kinevezése óta már számos ötletével háborította fel vagy éppen nevettette meg a szakmát és a szülői közösséget. Most sem hagyta alább, legutóbbi ötletéről egyelőre még nem tudjuk eldönteni: nevetséges vagy felháborító? A tárcavezető a Radio România Iașinak adott interjúban beszélt arról, hogy

kötelező módon be kellene vezetni az egyenruhát az iskolákban, mégpedig a diákok érdekében,

ez ugyanis védelmet biztosítana számukra. Igaz, a kérdés az volt, hogyan védené meg a minisztérium a pedagógusokat az egyre gyakoribb atrocitásoktól, a nemrég történt Ploiști-i eset után, mikor az egyik oktatóra késsel támadt rá a volt diákja. Az eset utána szakma és a szakszervezetek is erősebb védelmet kértek az iskolákban. De a minisztert szerint ennek nem sok értelme,

ezen túlmutató intézkedésekre lenne szükség, mint amilyen az egyenruha bevezetése.

Azáltal ugyanis, hogy a diákok úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás, könnyen ki lehetne szűrni az iskolákba belopakodó idegeneket. Ráadásul Andronescu ezt nem tartja „túlzott” intézkedésnek, mint az iskolai őrszolgálat erősítésșt. Sőt, még büszkeségre is okot adna, hiszen melyik diák ne viselné büszkén iskolájának jelképeit? – tette fel a cseppet sem költőinek szánt kérdést.

Arra a műsorvezetői felvetésre, hogy az egyenruha inkább elutasítást, tiltakozást vált ki a fiatalokból, mint büszkeséget, kijelentette: szó sincs arról, hogy uniformizálni akarná a diákságot.

Csupán a gyerekek örömét szeretné növelni, hogy x vagy y neves iskolának a diákjai.

Ezáltal az intézmények identitását is erősítené. És nem is muszáj teljes egyenruháról beszélni, elég csak egy megkülönböztető jelzés, például nyakkendő, vett vissza eredeti ötletéből a miniszter. Szó sincs arról, hogy az egész országban ugyanazt az egyenruhát kelljen viselni, tette hozzá, ennek módját minden iskola maga választaná ki a szülőkkel közösen. Szabadon.

Hirdetés