Azok közé tartoztam, akik folyamatosan támogatják a helyi sportot, függetlenül attól, hogy labdarúgásról, kézilabdáról, kosárlabdáról vagy atlétikáról van szó. Többször is

bíráltam, hogy a szakminisztérium nem támogatja a kovásznai sportot.

Úgy véltem, a labdarúgó-stadion átadása a Sepsiszentgyörgyi Polgármesteri Hivatalnak újabb bizonyítéka annak, hogy a román állam pénzügyi gondokkal küzd (hogy ne kezdjünk vitát a számos politikai érdekről…) a területi „alattvalóival” meglévő viszonyában; de mindent egybevetve a változás jó dolog lehet, azzal a feltétellel, hogy a Városháza tényleg végre is hajtsa a sporttelep korszerűsítését.

A Sepsi múlt heti mérkőzése a bukaresti Dinamo ellen minden kétséget kizáróan magas kockázatú esemény volt. Mindkét csapatnak nagyon kellettek a pontok, de a Dinamo számára a három pont létfontosságú volt, ugyanis egy döntetlen vagy egy vereség kiütötte volna a rájátszásért folytatott harcból. Ami a Dinamo klub számára elfogadhatatlan és ismételt szégyen lett volna.

A bukarestiek nyertek, ahogy nyertek,

a büntető jogos volt, a Sepsi játékosai is rúgtak három kapufát, ami nekünk pech, nekik pedig szerencse volt, de ilyen a sport és a foci. A dinamósok zabolátlan öröme a mérkőzés lefújása után élő bizonyítéka a mérkőzést jellemző szenvedélynek és idegességnek. A sepsiek szomorúsága azért nem volt „világvégi”, mert az ő helyzetük nem volt annyira kiélezett, még mindig bejuthatnak a rájátszásba és van esélyük arra, hogy ez a helyzet a bajnokság első részének végéig változatlan marad. Gratulálok, sok sikert és szerencsét a továbbiakban!

Miért beszélünk még erről a mérkőzésről? Mert következményei vannak: a pályán tapasztalható idegesség a lelátókra is átragadt. A dinamós szurkolók, akik közismertek egyáltalán nem békés viselkedésükről szinte bárhol, ahova a csapatukat elkísérik,

a helyieknek nem tetsző néhány szlogennel és felirattal viselték ki magukat.

A sepsiszentgyörgyi klub vezérigazgatója petíciót nyújtott be a Szövetségnek, „csapatunk elleni idegengyűlölő és magyarellenes jellegű megnyilvánulásokra” panaszkodva. Vagyis néhány olyan feliratról van szó, melyekkel a román államnak az egyesek által „Székelyföld”-nek nevezett terület feletti jogait hirdették. Valami ilyesmi volt: „Csak Románia, csak a Dinamo Bukarest, soha autonómiát a román tartományokban” – nem tudom, pontosan idéztem-e a dinamós szurkolók lelátójától néhány méterre kifeszített feliratot. Az egyik kerítésre Románia zászlóját is kirakták a királyi címerre, 1918-ra emlékeztetve. Nagyon fáj?!

A panaszra válaszul a Dinamo klub elnöke rendkívül agresszívvá vált a „provinciálisokkal” szemben, akik panaszt mertek tenni a helyzet miatt a román labdarúgás hatóságainál:

„Ezek után többé nem fogunk játszani Sepsiszentgyörgyön, ha azt mondják, hogy ezek a feltételek.

A szurkolóknak a stadion előtt, a sárban kellett lehúzniuk a cipőjüket. A székelységben már nem létezik celofán?”. A Dinamo elnöke, Alexandru David, a szokásos ízetlen bukaresti „viccelődéssel” valószínűleg arra az alaposságra utalt, amellyel a csendőrök veszélyes eszközöket kerestek a dinamós szurkolóknál, melyekkel nemcsak egy amúgy is izzó hangulatnak okozhattak volna súlyos károkat, hanem a két klubnak is – bírságok, rongálások, az országot bejáró egyáltalán nem kellemes képek. Azért néhány petárda mégis átcsúszott, de ellenőrzés alatt tartották a dolgokat.

Úgy tudom, hogy a Dinamo Bukarest klubot végül megbírságolták a Sepsiszentgyörgyön megjelent szurkolók nem megfelelő reakciója miatt. Az olyan ködös, absztrakt fogalmakon túlmenően, mint „igazság” vagy „igazságtalanság” (mindenki a maga módján ítéli meg ezeket a dolgokat), felhívnám a figyelmet két aspektusra:

1. A bukaresti klub mérhetetlen gőgjére,

melyet egy rangsor által okozott kegyetlen szenvedés okoz. Nem tudunk felmutatni remek körülményeket a városi stadionban, reméljük, hogy dolgoznak ezen az aspektuson, de láttam már a sepsiszentgyörgyinél is pocsékabb stadionokat. De nem ez a gond: az Eugen Neagoe által vezetett szerény csapat öt ponttal jár a „híres” Dinamo előtt. A Dinamo „nagy” vezéreinek sértett hiúsága átragadt a dinamós szurkolókra is, amit könnyű etnikailag motiválni, amikor kétnyelvű szövegek és magyar nyelvű zene hallatszik a hangszórókból, amihez mi már hozzászoktunk, ők viszont nem. 2. A sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK klub vezérigazgatója, Csinta Sámuel úr eltúlzott reakciójára, az említett felirat kifeszítése és a dinamós szurkolótábor hangos ellenségessége kapcsán. Akárhogy is nézzük, ezek nem jelentenek okot arra, hogy a mérkőzés leállítását, a vendégcsapat lepontozását, vagy ki tudja, a mérkőzés újrajátszását követelje. Rendben, a fővárosi csapatot megbírságolták, de legyünk komolyak,

a kollektív emlékezetben megmaradtak sokkal súlyosabb, expliciten románellenes kiabálások és feliratok

több más etnikai töltetű labdarúgó-mérkőzésről. És nem történt semmi…

Azt akarom mondani, hogy visszafogottságra van szükség, ne legyünk katolikusabbak a pápánál és ne csináljunk bolhából elefántot! Senkinek sem használ az etnikai áldozatkultusz, főleg a sepsiszentgyörgyi csapat munkáját jellemző baráti, értékek tiszteletén alapuló légkörnek árt. Ne pazaroljátok el ennyire könnyen mindazt, amit eddig oly nehezen halmoztatok fel: azt a bizalmat és szimpátiát, amivel a szurkolók, a román etnikumúakat is beleértve, nézik és kezelik azt a labdarúgócsapatot, melyet két remek ember, Diószegi László és Eugen Neagoe tulajdonol és edz. Különben úgy néz majd ki, hogy az I. Liga hirtelen túl nagy kalap lett kicsi városunk számára.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.