Ilyen is van: megint pofára esett a magyarfóbiás feljelentőbajnok

Dan Tanasă ezúttal a kovásznai Széchenyi-plakett ügyében vesztett jogerősen pert.
Hirdetés

Egy remélt magyar trófeával kevesebbet akaszthat a falára Dan Tanasă, a hivatásos „civil” magyarellenes feljelentő: hiába perelte be az általa működtetett, nevével szöges ellentétben cselekvő  Méltóságért Európában Egyesület Gyerő József kovásznai polgármestert egy Széchenyi István grófot ábrázoló plakett miatt, most jogerősen pert veszített – írja a Székely Hírmondó.

A magyar feliratok ellen kóros kényszerrel hadakozó mélyromán ezúttal is a szokásos mániája miatt tett feljelentést: az volt a baja, hogy a Csoma-napokon a kovásznai művelődési ház falára kihelyezett táblán az egyik román nyelvű felirat a magyar megfelelője alá került, illetve a másik szöveg a magyar mellett található, illetve amiért a polgármester nem vetette le ezt a plakettet. 

A Kovászna megyei törvényszék alapfokon elutasította a panaszát, de természetesen fellebbezett.

Most viszont a brassói táblabíróság is beleverte az orrát a feljelentésébe, úgyhogy, mivel az ítélet jogerős, erről az ügyről lepattant.

Az ügy érdekessége, hogy mivel Kovászna polgármestere, Gyerő József korábban ügyvédként tevékenykedett, önmagát képviselte a perben.

Hirdetés

A lapnak most elmondta: a plakettet a helyi tanács jogerős határozata alapján helyezték ki, és a rajta lévő szöveg nem sérti a román, illetve a kisebbségi nyelven történő feliratozásra vonatkozó előírásokat.

„Hiszen betartottuk az 2004/500-as törvényt, és nem sérültek a Románia Alkotmányának 13-as és 120-as cikkelyében foglaltak sem” – mondta Gyerő.

Hirdetés