És azt tudta, hogy a kormány azért nem dolgozik rendesen, mert Iohannis nem ortodox?

Ezt bírta mondani egy megyeszékhely polgármestere. Itt tartunk.
Hirdetés
Nagyot ment a helyi televíziónak adott interjúban Cristi Misăilă, Focșani polgármestere, aki nyilatkozatában azt tudta mondani, hogy Klaus Iohannis államfő azért tagadja meg a regionális fejlesztési, valamint a szállításügyi miniszter kinevezését, mert nem ortodox vallású.
 
„Oda jutottunk, hogy két nagyon fontos minisztérium tárcavezető nélkül maradt, és mindez azért történik, mert nincs egy ortodox vezetőnk, pedig mi egy ortodox nemzet vagyunk” – fogalmazott a szociáldemokrata elöljáró.

 
Persze a lemez nem új, az evangélikus vallású Iohannist már a 2014-es államfőválasztás óta kóstolgatják hasonló kijelentésekkel, hol nemzetisége, hol felekezeti hovatartozása miatt. Négy évvel ezelőtt még internetes petíció is indult annak érdekében, hogy Románia megválasztott elnöke keresztelkedjen át ortodox felekezetűvé, mi több, egy ellentétes szándékú aláírásgyűjtés is megjelent ugyanazon a portálon, melynek kezdeményezői arra hivatkoztak, hogy a román nép toleráns, amely hisz az emberi jogokban és tiszteli azokat, ideértve a vallásszabadságot is.
 
Az elmúlt évben egyébként a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt vezető politikusai között sikkes dologgá vált Klaus Iohannis államfő lenácizása is. Választások jönnek, lesz ez még durvább is. 

 

Hirdetés