Kétemeletes luxusvécét építettek az iskolához, de a gyerekek még mindig az udvar végébe járnak

Szürreális történet helyszíne egy északkelet-romániai település.
Hirdetés

Hiába épült az iskolának kétemeletes vécékomplexuma, a diákoknak továbbra is az udvari vécére kell járniuk a Románia északkeleti részében fekvő Botoșani megyében található Gorbănești településen.

Mindezt úgy, hogy a polgármester az elmúlt hat évben közel 130 000 eurót költött az iskola vécéinek korszerűsítésére.

Először 2013-ban döntött úgy az elöljáró, hogy felújíttatja az udvari vécét, ez 40 000 euróba került. Csakhogy hiába, az iskola nem kapta meg az egészségügyi szakhatóságtól a működési engedélyt, mivel a vécé nem az épületen belül van.

Ekkor a szociáldemokrata párti elöljáró gondolt egyet, és a fejlesztési minisztériumtól kért és kapott 87 000 eurót új vécék építésére. És nem is aprózta el: az iskola épületéhez hozzátoldatott egy kétemeletes ingatlant, amiben kizárólag vécék, piszoárok és mosdókagylók „laknak”.

Csakhogy az egészet a tűzvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyva építették meg, így most a katasztrófavédelem nem adta meg a működési engedélyt.

Hirdetés

A polgármester ugyanakkor elhárítja a felelősséget. Mint mondja, ő nem szakértő, ők pályázatot írtak ki az épület megtervezésére és megépítésére is, a felelősség a kivitelezőé.

De legalább büszkélkedhetnek azzal, hogy nincs még egy olyan falusi iskola az országban, amelynek ilyen szép nagy, emeletes mellékhelyisége lenne.

Amúgy az oktatási tárca épp az év elején közölte, hogy Romániában összesen 2355 olyan iskola van, ahol a vécé az udvaron van, és nincs az épületben folyóvíz és csatornázás.

Hirdetés