Az uniáció a Római Katolikus Egyház által gyakorolt heves hittérítési módszer, mellyel megpróbálta a katolicizmus valamilyen formájában bevonni az ideiglenesen katolikus uralom alatt élő ortodox keresztényeket (az osztrákok által 1687-ben elfoglalt Erdélyben).

Rögtön azután, hogy Erdély a Habsburgok uralma alá került, energikus akcióba kezdtek uralmuk megszilárdítása érdekében.

Ebben jelentős szerep hárult a Római Katolikus Egyházra.

A pápaság által a kelet-európai ortodoxok megnyerésére használt leghatékonyabb eszköz azoknak a katolikus államoknak az ereje volt, melyek alá e népek tartoztak. Ki kell emelni, hogy minden olyan területen, ahol ortodox lakosság került egy idegen katolikus állam uralma alá, Róma a szóban forgó állam elnyomó és korrumpáló eszközeit használta fel, hogy fennhatósága elfogadására kényszerítse a lakosságot.

A kérdéses állam a neki alávetett lelkek számának növelésében segítette Rómát, Ráma pedig abban segítette az államot, hogy vallási szétdarabolással és elnemzetlenítéssel gyengítette a szóban forgó lakosságot. Ezen államok közvetítésével azt ígérték az ortodoxoknak, hogy papjaikat kiemelik a jobbágyi állapotból, tettestársakká változtatva őket a Római Katolikus Egyház klérusának kiváltságos állapotában, a pápai Rómával egyesülését cserébe.

A pápaság ezt a stratégiát alkalmazta különféle földrajzi térségekben és a történelem különböző pillanataiban, különösen a jezsuita rendet és módszereit használva fel. Ilyen stratégia alapján hozták létre az erdélyi Unitus Egyházat is.

A Habsburg Birodalom katolikus császára parancsba adta, hogy ágyúkkal töröljenek el a föld színéről erdélyi falvakat, ortodox templomokat és kolostorokat

(mert a terrorizált erdélyi románok nem akartak áttérni a katolikus hitre, nem akarták elhagyni az Ortodox Hitet), a fából épülteket felégettette, a kőből készülteket ágyúkkal romboltatta le Bukow (helyesen: Buccow – a szerk.) tábornok, aki az uniatizmus támogatására küldött Mária Terézia császárnő.

Bukow tábornok több mint 150 ortodox templomot és kolostor rombolt le ágyúkkal, az ortodoxokat pedig üldözték, bírságolták, elítélték, kivégezték és szinte az összes templomukat elkobozták. Ezzel kapcsolatosan megemlítem a katolikus Bethlen százados 1761. június 1-i parancsát:

„A fából épült kolostorokat mindenhol fel kell gyújtani, a kőből épülteket le kell rombolni és jelentést kell küldeni a kormányzó Őexcellenciájának mind a templomok visszaszolgáltatásáról, mind a kolostorok lerombolásáról. Ha pedig valaki vakmerően szembeszállna e magas királyi paranccsal, melyet a tisztelt bizottság adott ki,

azt késlekedés nélkül halállal kell büntetni, felakasztással vagy fővesztéssel,

mint azokat, akik semmibe veszik a királyi parancsokat és megzavarják a békét és közrendet (3, II, 240. o.)”.

(Az ortodox portál a nem kevésbé uszító ortodox blogot vezető Mihail Andrei 2010. augusztus 29-i cikkét „melegíti fel újra”, valószínűleg a május végi pápalátogatásra „hangolva”. Nehéz megállapítani, hogy az idézet végén szereplő könyvészeti utalás milyen forrásra vonatkozik, de ugyanez az idézet megjelenik egy másik ortodox portál 2013. 01. 12-i cikkében, ahol az idézett 1761-es „parancsot” már az 1629-ben (!) elhunyt Bethlen Gábor fejedelemnek tulajdonítják. Az idézett szöveg viszont már 2007-ben felbukkant egy bizonyos Mircea-Dumitru Motogna kolozsvári doktorandusz Monahismul ortodox din Maramureş şi Transilvania septentrională până la începutul secolului al XIX-lea című doktori disszertációja kivonatának 17-18. oldalain, ott viszont  egyértelműen az szerepel, hogy a parancsot Buccow tábornok adta ki és ezért az eredeti szövegben nem „kormányzó”, hanem „tábornok őexcellenciája” szerepel, tehát a későbbi idézések a magyarellenes narratíva alátámasztására hamisították meg a szöveget. A doktorandusz a szöveg forrásaként az 1842 és 1922 között (!) élt Ilarion Puşcariu Documente pentru istorie şi limbă című, 1898-ban, Nagyszebenben kiadott műve I. kötetének 233. oldalát jelölte meg. Tehát még mindig nem világos, hogy kik és mikor hamisították meg az eredeti szöveget – a szerk.)

Ezekben a nehéz pillanatokban harc indult az ortodoxia védelmében

az uniáció ölelésével szembeni nyílt ellenállás formájában és memorandumok küldésével a bécsi és szentpétervári udvarnak, vagy a karlócai Szerb Ortodox Metropoliának, mely memorandumok a vallásszabadságot kérő ortodox románok szenvedéseiről számoltak be.

Az ortodox hit megőrzéséért folyó harcot Szent Mártírok és Tanúságtevők szenvedték meg, Visarion Sarai és az alsócsórai Sofronie, a szebengálosi Ioan és a szibieli Moise Măcinic papok, a szelistyei Oprea Miclăus hívő, akiket 1992-ben avatott szentté az Ortodox Egyház, a Beszterce-Naszód megyében található bükkösi öreg Tănase Todoran (akit kerékbe törtek) és rajtuk kívül több száz és ezer, csak Isten által ismert hívők és szerzetesek. Erdélyben hevernek a Mária Terézia parancsára az ördögi Bucow (ezúttal sem sikerült eltalálni a név helyesírását – a szerk.) által meggyilkolt szerzetesek ezreinek csontjai.

A hatóságok által az Ortodoxia tanúságtevői ellen indított üldözés arra késztette románjainkat, hogy a karlócai Nenadovics szerb metropolita védelmét kérjék, azt kérve tőle ugyanakkor, hogy az üldözések befejezése érdekében járjon közbe Mária Terézia császárnőnél:

„Könyörülj meg rajtunk, mert testileg elveszünk és Krisztuson és Szentségeden kívül nincs kire támaszkodnunk… Őseink hitéért pedig

készek vagyunk elszenvedni a vértanúságot, vagy az ebből a birodalomból való kiűzetést is,

hitünkről viszont nem mondunk le”. (3, I, Mellékletek 86, 89. oldalak) (ezúttal sem egyértelmű a forrás – a szerk.).

Egy másik, 1757. május 21-i keltezésű, Nenadovics szerb metropolitát a Brassó és Szászsebes környéki ortodox románok által elszenvedett igazságtalanságokról tájékoztató petíció arra kéri a tisztelt főpapot, hogy a következőkért járjon közbe Mária Terézia császárnőnél:

„Az unitus papok fejezzék be kirablásunkat és megkötésünket. Ezért imádkozunk és sírunk szívből jövő könnyekkel, mi, erdélyországi románok, akik ragaszkodunk a görög hithez és teljes hitünkkel szolgáljuk a császárt, ahogy más, korábbi császárokat is szolgáltunk. Mert mi a magasságos császárságnak nem-barátjai nem voltunk, hanem azt ugyanolyan hittel szolgáltuk. De ennyi büntetést nem kaptunk a görög törvényünk miatt, sem korábban, amikor a zsidók és a leggonoszabb császárok, Maximiliánusz és Diocletianus voltak, még akkor sem volt ennyi gonoszság a törvény miatt, mint amennyit a mostaniak tesznek velünk.”

Mindaz, ami Erdélyben katolikus, cselszövéssel, rablással és erőszakkal valósult meg. Az uniatizmus az erdélyi románok vérző sebe marad.

A görögkatolikusság nonszensz, a román népre és Egyházra nézve destabilizáló és ellenséges elemek által táplált árulás.

Nyilvánvaló az a kompromisszumos állapot, amelyben az „unitus” Egyház leledzik. Róma és az egyetemes katolicizmusba való integrálódás után sóvárog, de nincs bátorsága levetni a bizánci kultusz ruháját és teljesen átvenni a nyugati gyakorlatokat és rítusokat. A legaljasabb módon befeketíti keletet, de még mindig a ruháját viseli és nagyrészt megőrizte a hagyományait.

A Római Egyházzal való egyesülés nem vallási áttérési folyamat, hanem politikai aktus és gazdasági szerződés volt. A bécsi császár a románok uniációba vonzásával az volt a célja, hogy egyrészt megerősítse Erdélyben a katolicizmust, másrészt, hogy elszakítsa az erdélyi románokat moldvai és havasalföldi testvéreiktől.

A Nyugati Egyházzal való egyesülés nem vallási meggyőződésből történt, hanem opportunizmusból, felkapaszkodási vágyból és kisszerű számításokból, hogy kihasználhassanak bizonyos, az ősi hittől megszabadulóknak járó kiváltságokat, a bécsi udvarral kapcsolatos politikai számításokból, mely egy új erőt, a pápait kívánta helyzetbe hozni.

Az erdélyi románok egy része azt hitte, hogy a Rómával való „egyesüléssel” megszabadul a nehézségektől,

de arra kellett ébredniük, hogy átverték őket és erőszakot követtek el a lelkiismeretükön. Petru Maior tiltakozásai mutatják, hogy az uniációval kapcsolatos pápai ígéretek egyszerű csalétkek, csapdák voltak, melyeket azok útjába állítottak, akik az elnyomás és a hiányosságok terhei alatt könnyen kihasználhatóvá váltak az egyetemes uralomra vonatkozó pápai törekvések kielégítéséhez.

Az erdélyi Görögkatolikus Egyház a nemzet elárulására és Atanasie Anghel (gyulafehérvári görögkatolikus püspök – a szerk.) esküszegésére építette létezését. Ezek a tettek megrendítették a nagy történészeket. Eudoxiu Hurmuzachi fájdalommal állapította meg, hogy „Atanasie Anghel volt az, aki szándékosan hamuvá változtatta a román egység templomát”. Nicolae Şerbănescu reflexióiban azt mondja, hogy Atanasie Anghel neve „az erdélyi románok lelki szétszaggattatásához kötődik”. N. Iorga mélységes szomorúsággal írja Atanasie Anghel megosztó lépéséről, hogy „abban egy tisztesség és szégyen nélküli ember, egy összes kötelességéről és esküjéről megfeledkező főpap, egy nemzete iránt érzéketlen román aljas lelkülete tükröződik… Az 1701. áprilisi nyilatkozat minden bizonnyal a legaljasabb nyilvános tett, amit addig egy román püspök valaha elkövetett”.

A görögkatolikusság erőteljesen elősegítette a budapesti kormányoknak a magyarországi és erdélyi románok elmagyarosítására irányuló törekvéseit.

Magyarország területén és a magyar statisztikákban még ma is 500 000 „görögkatolikus felekezetű” magyar szerepel, ami letagadhatatlanul azt bizonyítja, hogy ez az 500 000 görögkatolikus hívő alig száz évvel ezelőtt még román volt, hiszen akkoriban nem léteztek görögkatolikus felekezetű magyarok (a magyar görögkatolikusság története röviden itt olvasható – a szerk.).

A mai Magyarországon az 1870-es statisztikákban szereplő 1 262 206 románból már csak nagyjából 20 000 állta ki az elmagyarosítási nyomásokat, ezek közül 5000-en görögkatolikusok, a többi 15 000 pedig ortodox. Ez volt az a nagy támogatás, amit a Görögkatolikus Egyház nyújtott az erdélyi románok elmagyarosítási művének!

„Tehát ortodoxok vagyunk, mert románok vagyunk, és románok vagyunk, mert ortodoxok vagyunk. Váljunk katolikusokká? Ahhoz, hogy katolikusokká váljunk, olyanná kellene alakulnunk lelkileg, hogy megvalósíthassuk a katolicizmust. De ez az átalakulás azt jelentené, hogy: lemondunk a történelmünkről és a szellemi struktúránkról. Más szavakkal: Romániáról. Ebben nincs harmadik út: vagy Román maradsz és akkor a katolikusságod nem valóság; vagy katolikussá válsz – és akkor már nem vagy román”. (Nae Ionescu)

Az alcímeket a szerkesztőség adta.