A dolgok már azelőtt bonyolódni kezdtek, hogy hazánk átvette az Európai Tanács elnöklésének megtisztelő, de nagyon is futólagos felelősségét. Mely minőségben az országot képviselnie kell valakinek, legalábbis technikai értelemben: ülnie kell valakinek azon a széken, amely előtt a tárgyalóasztalon a President felirat szerepel, és meg kell majd próbálnia – amennyire képes és lehet (és ha egyáltalán hallgat rá valaki) – konszenzust elérnie egyik-másik üggyel kapcsolatos közös európai álláspontról. Aztán nyilvánosan meg kell majd magyaráznia a döntés mozgatórugóit, érvelnie kell mellette, és meg kell védenie a bírálatoktól.
De az is Románia kötelessége lesz, hogy belevesse magát a nemzetközi diplomáciai csatározásba, és retorziókat is javasoljon, amennyiben olyan helyzetek alakulnának ki, melyek súlyosan sértik az EU érdekeit vagy presztízsét, helyét és hitelességét a nemzetközi színtér jelentős szereplőjeként.
Vagyis – hogy pontosabb és lényegre törőbb legyek – a következő hat hónapban az a kényes és hálátlan felelősség hárul majd Romániára, hogy az összes EU-ország és a közösségi intézmények nevében beszéljen elsősorban a konszenzusos álláspontot védve, és nem a fordított sorrendben, ahogy azt bármely ország tenné az idő többi részében, vagyis előbb a nemzeti, majd utána a közösségi szempontot véve figyelembe.
Az amerikaiak lefokozták az EU követségét
Miről van szó? Egyszerű: az AEÁ és az EU közötti egyre feszültebb kapcsolatok közepette az amerikai hatóságok nem fáradtak európai kollégáik tájékoztatásával, és egyoldalúan úgy döntöttek, hogy lefokozzák az Európai Unió washingtoni nagykövetének diplomáciai státuszát „rendkívüli és meghatalmazott nagykövetről” „misszióvezetőre”, az Afrikai Unió képviselőjének szintjére.
Itt megtalálhatják annak a helyzetnek a hivatalos megerősítését, mely stratégiai partnerek között legalábbis furcsának tekinthető és mely igazolja, hogy a kereskedelmi téren kialakult feszültségek folyamatos halmozódása egyértelmű politikai konfliktuspotenciállá fajulhat, főleg azok után, ahogy Gordon Sondland, az amerikaiak EU-nagykövete beszélt az Európai Bizottságról, melyet azzal vádolt, hogy teljesen elvesztette kapcsolatát a valósággal.
Persze, a helyzet ebben a szakaszban jelentéktelennek és szimbolikusnak tűnik, mert kizárólag a diplomáciai kapcsolatok területére vonatkozik, ami a közvélemény számára kevésbé látható, ebből következően kicsi a relevanciája.
Az amerikaiak valójában nagyon érzékeny területre mértek csapást,
hiszen az amerikai külügyminisztérium döntése nagyon egyértelmű üzenetet küld: a Trump-adminisztráció alatt az Európai Uniót nem államként kezelik (ami jogot biztosítana a rendkívüli és meghatalmazott nagyköveti szintű képviseletre), hanem csak nemzetközi szervezetként.
Ez nagyon fontos, hiszen ezáltal (és számomra ez tűnik az üzenet logikai folytatásának) újra megerősítik a nemzetállam elsődleges jelentőségét, és megtagadják az EU-tól azt a lehetőséget, hogy valamilyen területen a tagállamok közös érdekeit képviselje, melyek esetleg ilyen értelemben delegálták volna szuverenitási attribútumaik egy részét. Ez lényeges része Trump politikai platformjának, a Bannon-ideológiának, amire Romániában is a nacionalista és euroszkeptikus pártok új platformja épül.
A mostani amerikai csapás az Európai Unió által megfogalmazott álláspont alapját éri, mely jelentős szereplőként kíván megjelenni a globális hatalmi piacon, és azzal az érvvel akar túllépni az egyszerű nemzetközi szervezeti státuszon, hogy saját Parlamenttel és közös intézményekkel, bizonyos közös területek közös koordinálására szolgáló egyre koordináltabb politikákkal rendelkezik: Gazdasági és Monetáris Unió, Energetikai Unió, közös biztonsági, védelmi és igazságszolgáltatási térség, közös zászló, európai útlevél.
Ez nem jelenti azt, hogy bármilyen formában csökkenne az államok helye és szerepe, de az volt az Európai Unió törekvése, hogy saját képviseletet szerezzen a közösségi intézményeknek az Egyesült Európán belüli egyre fontosabb szerepének megfelelően. Az Európai Unió független jogi entitásként való elismerését követelte nemzetközi téren, amit az Obama-adminisztráció 2016-ban meg is adott, és ezzel egyenlővé vált az összes többi állammal.
Most pedig azért folyik a mélyben a harc, hogy az EU külön helyet kapjon a Biztonsági Tanácsban.
Ami természetesen lehetetlen, ha az állandó tagi státusszal (és az ezzel járó vétójoggal) rendelkező államok egyike az EU-nak csak a „nemzetközi szervezeti” státuszát ismeri el. Tehát ezek csak légből kapott fenyegetések? Egyszerű szavak? Egyáltalán nem. Ezzel kapcsolatosan emlékeztetem önöket arra a tavaly novemberi német javaslatra, hogy Franciaország mondjon le a Biztonsági Tanácson belüli állandó tagi helyéről, és engedje át az Európai Uniót képviselő küldöttségnek.
„Ha komolyan vesszük az Európai Uniót, akkor az EU-nak lehetősége kellene legyen egyetlen hangon beszélni az Egyesült Nemzetek Szervezete Biztonsági Tanácsában… Középtávon Franciaország helyét az Európai Unió által birtokolt hellyé kellene változtatni… Ellentételezésként az ENSZ melletti EU-küldöttségvezetői tisztséget állandóan egy franciának kellene biztosítani… Franciaország és Németország most együtt cselekszik az ENSZ keretében, de egy ilyenfajta forgatókönyv lehetővé tenné számukra, hogy sokkal messzebbre jussanak.”Olaf Scholz, Németország alkancellárja és pénzügyminisztere, 2018. november
Az európai intézmények egyelőre a rendkívül visszafogott, nem harcias hangvétel mellett döntöttek, és megvárják az amerikai féllel most zajló megbeszélések eredményét. Egyes források azt állítják, hogy az európaiak azt akarják látni, hogyan alakulnak tágabb kontextusban a dolgok, hiszen egyáltalán nem világos, milyen új álláspontot foglalnak majd el az amerikaiak, ha az AEÁ diplomáciájának fontos szereplői gyorsan távoznak a tisztségeikből (nemrég például a közel-keletért és az öböl-menti államokért felelős különleges megbízott is távozott).
De az a szégyen, melyet az amerikaiaknak kellett elviselniük Erdoğan elnöktől, aki megtagadta John Bolton, Trump elnök közel-keleti turnén lévő biztonsági ügyekért felelős tanácsadója fogadását, veszélyeztetheti – ahogy azt egyes források állítják – Mike Pompeo vele párhuzamos egyiptomi, bahreini, katari, szaúd-arábiai, ománi és kuvaiti útjának sikerét, aki a térségbeli államok reakcióját teszteli a Donald Trump csapata által kidolgozott izraeli-palesztin béketervre. Bolton rendkívül magas rangú csapattal érkezett, Joseph Dunford tábornok, a vezérkari főnökök koordinátora és James Jeffrey, Trump Szíriáért és az ISIS-ellenes háborúért felelős különleges tanácsadója kíséretében. De hiába.
Mindezeken túlmenően felmerül a kérdés, hogy az európaiaknak lesz-e válaszuk az amerikai diplomáciai lépésre, és azt most, a román elnökség alatt fogják-e megvitatni a tagállamok szintjén. Van valamilyen tervünk a kompromisszumos megoldás elérésére? Általában véve van valamilyen véleményünk, vagy ellenkezőleg, a végsőkig semlegesek maradva azt mondjuk, hogy jobb, ha mások püfölik egymást, mi pedig majd szófogadóan kivárjuk a helyünkön, hogy borítékban megkapjuk az eredményt?
Az alcímeket a szerkesztőség adta.