Egy kicsit beszólt a kormánynak Juncker Bukarestben

Az amnesztiarendelet kapcsán, naná.
Hirdetés
Ha már a román EU-elnökség hivatalos megnyitója alkalmából Bukarestben tartózkodik, az udvariassági látogatások mellett azért nem mulasztott el beszólni a kormánynak Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.
 
Juncker pénteken Klaus Iohannis államfővel tárgyalt, majd ezt követően az újságírók elé is kiálltak. 
 
Juncker itt annak kapcsán, hogy a kormány állítólag ismét csak azt tervezi, hogy sürgősségi rendeletet fogadjon el az amnesztiáról, virtuálisan fölemelve mutatóujját, kijelentette: az bizony visszalépést jelentene az ország számára.
 
„A jogállamiság tisztelete alapvető fontosságú. Azt mondtam, hogy Európa a kompromisszumokon alapul, de az alapvető dolgok esetében nem köthető kompromisszum, mivel ezek az alapvető dolgok sérülnek az amnesztiarendelet esetén. Visszalépés lenne” – mondta szigorúan Juncker.
 
Aki egyúttal arra intette a román uniós elnökséget, hogy ne exportálja Európába belső konfliktusait.
 
Nem adta alább Klaus Iohannis államfő sem, aki azt mondta: a jogállamiság nem képezheti alku tárgyát.
 
„Nem építhetünk ki olyan igazságügyi rendszert, amely nem kompatibilis az európai rendszerekkel” – mondta.
 
Az amnesztiarendelet azért számít vörös posztónak a kormánnyal szemben álló oldal szemében, mivel azt feltételezik, hogy annak a kormány által hangoztatott cél – a börtönök túlzsúfoltságának enyhítése – helyett a valódi indoka az, hogy kiszabaduljanak a börtönből a korrupció miatt elítélt politikusok. 

Hirdetés