Visszatért a PSD kebelére két „tékozló” képviselő

Egészen elképesztő, mi folyik a bukaresti parlamentben.
Hirdetés
Vérre menő alkudozások folyhatnak a háttérben a bukaresti parlamentben, de egyre ritkábban az életünket meghatározó közpolitikákról, és egyre gyakrabban arról, melyik képviselő hova álljon. Mármint épp melyik pártba iratkozzon be.
 
Ma például két képviselő iratkozott vissza a nagyobbik kormánypártba, a Szociáldemokrata Pártba. Két olyan képviselő a négy közül, aki épp két hete távozott a PSD-ből, hogy Victor Ponta új pártjának, a Pro Romániának a sorait gyarapítsa. Ma Mihai Mohaci és Valentin Popa tért meg az anyapárt kebelére, és persze csak találgatni lehet, mivel csábította őket Ponta, és mivel győzte meg, esetleg zsarolta őket vissza a PSD elnöke, Liviu Dragnea.
 
A honatyák egymás előli elhalászása kiemelten fontos a képviselőházban, ahol erősen billeg a kormányzó többség. Azzal, hogy két hete négy képviselő állt át Dragneáéktól Pontához, megszűnt a koalíció többsége az alsóházban, a most visszatért kettővel viszont épp beállt a többséghez szükséges fele plusz egy, azaz a 165-ös létszám.
 
A koalíciós többség biztosítása létkérdéssé vált, mivel az ellenzék ma újabb bizalmatlansági indítványt olvasott fel a parlamentben, amelyről csütörtökön fognak szavazni, múlt héten pedig megpróbálta leváltani az alsóház PSD-s vezetését, Liviu Dragnea elnököt és Florin Iordache alelnököt. 
 
A kormányra a bizalmatlansági indítvány jelenti a kisebbik veszélyt: ugyan három PSD-s kormány is alakult a 2016-os választások óta, egyiket sem az ellenzék buktatta meg, hanem maga a PSD.
 
A sorozatos pártváltogatás népszokássá vált a román közéletben, helyi különlegességként és „traszeizmus” néven tartja számon a hazai politikai folklór. Valószínűleg nem is volt olyan, négy éves mandátum a bukaresti parlamentben, amely alatt ne született volna új párt – magában a parlamentben. A parlamenti védőburokban született zsebpártok aztán egy, legfeljebb két választást éltek túl, általában beolvadnak az aktuális kormánypártba, vagy észrevétlenül megszűnnek.

Hirdetés