Befagytak a tűzoltótömlők, leégett öt barakk a pataréti szeméttelepen

Tucatnyi ember maradt fedél nélkül.
Hirdetés

Tizenketten – köztük hat gyerek – maradtak fedél nélkül, miután szerdára virradóra tűz pusztított a Kolozsvár mellett található pataréti szeméttelep környékén felhúzott barakkok között.

A katasztrófavédelem közlése szerint a tűzoltók öt órán keresztül küzdöttek a lángokkal, ráadásul a zord téli idő is akadályozta az oltást.

Már amellett, hogy a barakkok túlságosan közel épültek egymáshoz, ami igencsak elősegítette a lángok terjedését. Ennek nyomán öt barakk égett porig. A lángok leküzdését pedig alaposan megnehezítette, hogy az alacsony hőmérséklet miatt megfagyott az oltáshoz használt víz.

A tűzvészben senki sem sérült meg, a kiérkező mentőknek csupán a tűz miatt kialakult pszichomotoros zavarok miatt kellett néhány személyt ellátniuk.

Hirdetés

Az előzetes vizsgálatok eredményei szerint a tüzet egy éjszakára gyúlékony anyagok mellett égve hagyott gyertya okozta.

A személyi sérüléseket úgy sikerült megelőzni, hogy a fellobbanó lángok felébresztették az egyik közelben alvó gyereket, aki riasztotta a többieket is, így sikerült kimenekülniük.

Hirdetés