Micsoda fordulat: megúszhatja a börtönt az RMDSZ levitézlett váradi politikusa

Kiss Sándor alapfokon nyolc év letöltendőt kapott, most a nulláról kezdik újra a korrupciós perét.
Hirdetés

Arra azért nem sokan számítottak, hogy miután a Bihar Megyei Törvényszék júniusban nyolc év letöltendő börtönbüntetésre ítélte alapfokon a korrupciós bűncselekményekkel vádolt Kiss Sándort, a Bihar megyei tanács korábbi elnökét, a megyei táblabíróság az egészet áthúzza és elrendeli a per újrakezdését. A nulláról.

A Krónika honlapján közzétett beszámoló szerint a táblabíróság úgy döntött, hogy a tévészerelőből lett befolyásos politikus és az ügy többi vádlottja nem részesült méltányos bírósági eljárásban az Emberi Jogok Európai Egyezménye alapján.

A napilap szerint az ítélet nyomán könnyen megtörténhet, hogy elévülnek majd azok a bűncselekmények, melyekkel Kisséket vádolják. 

Mint megírtuk, Kiss Sándort négy pénzmosási ügyben, hivatali visszaélésben, csúszópénz elfogadásában és befolyással üzérkedésben találta bűnösnek a törvényszék, alapfokon nyolc évet kapott. Az ügyészek megállapították: összesen 8,6 millió eurós kárt okoztak a Bihar megyei önkormányzatnak, ezért Kiss Sándort 5,5 millió euró, Beneamin Rust, a Selina cég vezetőjét pedig 3 millió euró kártérítés kifizetésére kötelezik. Utóbbi négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Bojtor Vilmos László hat évet kapott. A vádirat szerint 2003 és 2008 között a vádlottak – az azóta elhunyt Mudura Sándor üzletemberrel együtt – kiterjedt pénzügyi mechanizmusokat működtettek, amelyek révén több mint négymillió eurós illetéktelen haszonra tettek szert. Kiss Sándor emellett két telekeladási ügylet révén több mint hatmillió euróval károsította meg a Bihar Megyei Tanácsot – állítják az ügyészek.

Hirdetés