Saját nagykövetségüket ostromolják az olaszországi románok

Félnek, hogy gépkocsi nélkül maradnak.
Hirdetés

Igazi forradalom tört ki Olaszországban, az évek óta ott dolgozó román állampolgárok körében az új KRESZ miatt. Román állampolgárok ezreit érintheti ugyanis a szabályzat egyik új cikkelye, miszerint legtöbb 60 napig lehet külföldön bejegyzett autóval közlekedni az országban.

Hazánkfiai, hogy elkerüljék az akár 2000 eurós regisztrációs díjat, évek óta hazai rendszámú kocsikkal járnak az olasz utakon, ennek a gyakorlatnak vetnének véget most a helyi hatóságok. Akik, a román panaszosok szerint az utóbbi időben valósággal vadásznak a román rendszámú gépkocsikra.

Az olasz KRESZ változásaira Románia római nagykövetsége is felhívta az ott élő románok figyelmét, meg is kapta a magáét érte. Ezek valósággal elárasztották panaszaikkal a nagykövetség Facebook-oldalát, és azt is felróják a román diplomáciának, hogy nem védi meg külföldön élő állampolgárait. Ezekből az alább posztnál lehet szemezgetni.

A bukaresti külügyminisztérium közleményben utasította el a vádakat, kifejtve: közbenjár az olasz hatóságoknál a helyzet rendezése érdekében, és konzuli segítséget is ajánlott a hatósági visszaélések áldozatainak. Azt is vizsgálják, hogy a szigorú olasz előírások összhangban vannak-e a munkaerő szabad áramlását szorgalmazó európai uniós szabályozással.

Hirdetés