Már megint kiviselte magát Nasty, a mocskos szájú ex-teniszcsillag

Gerard Depardieu nőjét simogatta részegen a román hadsereg tábornoka. Nem kellett volna.
Hirdetés

Idén is rendszeresen szállította a témákat a bulvársajtónak a mocskos szájáról és rasszista kijelentéseiről híres Ilie Năstase, aki ismét összehozott egy jó kis berúgós sztorit.

A 72 éves ex-teniszcsillag ezúttal régi cimborájával, Gerard Depardieu francia filmsztárral italozott egy jót az egyik bukaresti vendéglőben, a mulatozás azonban akkor ért véget, amikor Năstase elkezdte simogatni a színész barátnőjének az intim testrészeit – írja a Cancan. Gerard Depardieu annyira nem örült a nyomulós jelenetnek, ezért azonnal lelépett, magára hagyva a híresen nőcsábász Nasty bácsit.

Az örökifjú ex-sportolót májusban bilincsben állították elő a rendőrök ittas vezetés miatt, tavaly áprilisban pediga Románia – Nagy-Britannia tenisz Fed-kupa egyik mérkőzésén összeszólalkozott a játékvezetővel, majd rövid úton lekurvázta a román Sorana Cîrstea magyar származású ellenfelét, Konta Johannát és annak edzőjét. Emiatt egy időre kitiltották a teniszmeccsekről. Nem sokkal később az amerikai Serena Williams-nek szólt be, otromba poént engedve meg magának annak születendő gyerekéről. 

Hirdetés