Angyalokat kerestünk Hobóval Kolozsváron, gyónás lett belőle

Tudta, hogy Hobo ma is középiskolai történelemtanár lenne, ha nem alapít hobbizenekart? És hogy Deák Bill Gyulát zenésztársai csak Dukátnak becézték, pusztán anyagi okok miatt? A 73 éves Kossuth-díjas művész életpályájáról vallott.
Hirdetés

Úgy jár vissza a kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégiumba, mintha hazajönne – ezt már rég megállapítottuk Földes László Hobóról. Most az is kiderült, hogy miért. „Én, aki annak idején Brezsnyev szemöldökéért rajongtam, oda süllyedtem, hogy papokkal szűrtem össze a levet” – jelentette ki viccelődve a Kossuth-díjas művész a péntek esti adventi beszélgetésen.

A kolozsvári alma materben évek óta rendszeresen fellép egy-egy estjével, de a mostani alkalom kivételes volt: nem zenélni jött, hanem beszélgetni. Adventről, angyalokról, új előadásáról, lemezéről – s mivel az esemény

kifejezetten bensőségesre sikeredett: mire észrevettük, egész életpályáját elmesélte.

Kiderült, hogy a mostani látogatás elsősorban barátjának, Solymosi Zsolt lelkész-aligazgatónak szólt, akit a magyar kormány Pro Cultura Hungarica emlékplakettel tüntetett ki. A konzulátuson tartott díszünnepségen a közönség soraiban Hobo is feltűnt. De előtte az unitárius kollégiumban beszélgetett alig 30 fős közönségével, akik között diákok és nagyszülők egyaránt voltak.

„Születésem óta kommunista fattyú voltam”, „kommunista fattyúként én is mindig Isten kerestem” – vágott bele Ercsey-Ravasz Ferenc újságíró-zenész kérdésére válaszolva Hobo, akit annak idején kommunista szülei nem engedtek templomba járni.

„Azért szeretem az unitáriusokat, mert itt nincs füstölő. Ha meglátok egy füstölőt, azt gondolom, hogy én vagyok a sátán” – mondta nevetve, amint talpig feketében leült az adventi koszorúval, varrottassal díszített asztal mellé. No filter feliratú pólóját a vállán egy-egy kinyújtott nyelv díszítette.

Ercsey-Ravasz Ferenccel az unitárius kollégium dísztermében. A dob csak díszlet volt. Fotó: Vakarcs Loránd

Bár nem kapott vallásos neveltetést, legújabb lemeze, a Hé, Magyar Joe! mégis a bűnről és a vezeklésről szól, egy féltékenységi gyilkosság története. Egy, a feleségét szerető, mégis megölő embernek a vívódásait írta meg 27 dalban: ezekből előadás is született, a Magyar Nemzeti Színházban vitték színre Vidnyánszky Attila rendezésében. És nem kizárt, hogy tavasszal Kolozsváron is láthatjuk majd, erről tárgyal Tompa Gábor színházigazgatóval.

Ez még a jövő zenéje, de a dalokat tartalmazó dupla CD-hez már a beszélgetés után hozzájuthattak a jelenlévők karácsonyi ajándékként, hamarabb, mint ahogy a pesti boltokba eljutott. Az időzítés nem véletlen, Hobo szerint főhőse „egy mentőangyal, miközben csak egy részeges disznó”. Arra buzdította közönsége tagjait: vegyék észre a köztünk járó angyalokat, adjanak jelet egymásnak.

„Az angyalok köztünk járnak, csak nem vesszük észre, azért vagyok itt, hogy együtt keressük. Amíg erre képes vagyok, ember tudok maradni” – fogalmazott. Ezért nem szabad, hogy az ember megvakuljon, csak befele nézzen és ne lássa kint a szépet, például a gyönyörű nőket, fűzte hozzá. S közben kijelentette: „Egyáltalán nem vagyok bölcs ember.” A jó tanácsok mellé tehát jó adag önkritika is jutott.

„Nekem semmi színészi tehetségem nincs, tök hülye vagyok a színészethez,

sosem akartam színész lenni” – mesélte az előadásról, melyben a narrátort alakítja. Zenésznek, énekesnek sem tartja magát. „Itt az énekesi korlátaim a segítségemre voltak, találtam az ének és a beszéd között egy narratív kötéltámaszt és sikerült egy nagyon intim dolgot csinálni.”

Ami szerinte ma, amikor a művészek zöme csak a megélhetésére gondol, nagy dolog. „Rengeteg zenésztársam van, aki minden alól fel tudja menteni magát a karrierje érdekében. Sem hitünk nincs, sem morális felelősségünk, sőt, szégyenérzetünk sem” – mondta kortársairól Hobo, és már kezdtük érteni a pólóra írt No filter feliratot. (A felirat és a kinyújtott nyelv egyébként a The Rolling Stones zenekar 2019-es turnéjára utal.)

Üzenet. Fotó: Vakarcs Loránd

Hirdetés

Ebben a művilágban egyfajta ellenpéldaként hozta fel a kolozsvári unitárius kollégium légkörét, szellemiségét, látogatásainak kedvenc szórakozását: az iskola udvarán futballozó gyerekeket, akiket hosszasan el szokott nézegetni. „Bennük még van valami, ami elveszhet, elromolhat, hogy ez ne történjen meg, arról magunk is tehetünk.”

A kritikából a műkörmű, műszempillájú és műmellű celebeknek, a tehetségkutatóknak is jutott. „A táncdalfesztivál egy takonykultúra, én ebben nem szeretnék részt venni” – jelentette ki még pályája kezdetén, amikor 33 évesen, középiskolai történelemtanárként megalapította hobbizenekarát. „Ma is amatőr vagyok, nem tudok énekelni, szavalni, írni.” Ez sokszor szomorú helyzeteket teremtett, mivel nem tudta megírni a zenét szövegeihez, ki volt szolgáltatva másoknak.

És volt, amikor a zenésztársak, például a Hobo Blues Band egyes zenészei, nem értették, miről is szólt a történet. „Nem tudták, miről szólt. Hogy nem attól ment, hogy sztárok voltunk, hanem attól, amit megírtunk, ami benne volt” – emlékezett vissza a 73 éves művész a Vadászat sikerére. Bár belépései zeneileg nem tökéletesek, a természetes előadásmód fontosabb ennél, mondta.

Hol érzi jól magát? Az emberek között.

Emberek között Magyarország kolozsvári főkonzulátusának rendezvénytermében.

És a díjazottal, Solymosi Zsolt lelkész-aligazgatóval. Fotók: Horváth László | Facebook

És a Deák Bill Gyula 70. születésnapjára a Budapest Arénában szervezett koncert élményét is megosztotta hallgatóságával. Deák Billt anyagiassága miatt a HBB-ben Dukátnak hívták. „Mi tagadás, van pár dukátocskám” – ismerte el egyszer. Szájában a Héj, Joe-ban a bluesból blűz, majd blíz lett, mondta nevetve Hobo, és arról is mesélt, milyen régi fotóval lepte meg a nagy pályatársat.

További terveiről elmondta, Viharban születtem címmel március 30-án maga is a Budapest Arénában tart életmű koncertet, melyben

ízelítőt ad mindabból, amit csinált.

„Nem lett egy sikertelen dolog, szeretném felmutatni egyszerre. Mindig azt csináltam, amit szerettem, nem a pénzről szólt” – értékelt. Emellett ifjúsága meghatározó regényéből, Jack Kerouac Úton című művéből is szemelgetne egy előadás erejéig, a szöveget Tom Waits-dalokkal kapcsolná össze.

Harmadik terve egy könyv-CD-film hármas, melyben elmondja, „miért nem mentem el ebből az országból”. Azaz megmutatja azokat az embereket, akik miatt szerinte jó Magyarországon élni. „Ebben a mocsok világban, ahol mindenki gyűlölködik, én pont fordítva csinálom.”

A művészetekben az egyszerű, az igazi, a tisztaság és hitelesség felé kell menni, vallja, és ha ma kellene elmenni zenélni, nem menne, mert csak műbalhék vannak és nincsenek egyéniségek. „Nem tartozom sehova, a közönségnek köszönhetem, hogy valamit csináltam. Azt látom, erre évtizedek óta van igény, s ez bátorságot ad, hogy 73 évesen is folytassam.”

Hirdetés