„Mini-Trianon” Olaszországban: kizárták a tulajdonost saját otthonából a román házfoglalók

A hatóságok egyelőre tehetetlenek.
Hirdetés
Jó hét hónapja egy fűtetlen, tíz négyzetméteres garázsban kénytelen aludni egy olasz férfi, mivel házát önkényes román házfoglalók tartják megszállva.
 
A hihetetlen történetről az Il Giornale című lap számolt be. Az egész a Bologna közelében található, festői Anzola dell’Emiliában kezdődött, ahol a most 41 éves Juri Malini korábban külföldi munkalehetőséget kapott, amivel – mivel nem árt világot látni, pláne, ha jól meg is fizetik – elfogadta az ajánlatot.
 
Mivel nem volt kire hagynia 2008-ban vásárolt lakását, úgy döntött, amíg távol lesz, ideiglenesen a bolognai önkormányzat gondjaira bízza azt.
 
Az köszönettel el is fogadta a felajánlást, és úgy döntött, migránsok, illetve nehéz sorsú családok elszállásolására használja az ingatlant.
 
Így került oda egy Romániából érkezett család. És így kezdődtek a gondok.
 

A beköltöztetett ideiglenes lakók ugyanis a lehető legbrutálisabban lelakták az ingatlant.

 
Amint a lapnak a tulajdonos fogalmazott, amit nem tettek tönkre, azt ellopták.
 
A ház felújítása ennek nyomán 36 ezer euróba került. A lakók nem fizettek bérleti díjat és a közműszámlákat sem, de ezeket végül az önkormányzat magára vállalta.
 
És akkor ez még hepiend lett volna ahhoz képest, ami utána következett.
 
Malini ugyanis ezek után sem költözhetett vissza a lakásba.
 
Kiderült ugyanis, hogy egy másik román család – amelynek ugyanaz a vezetékneve, mint az előzőnek, tehát vélhetően rokonok – elfoglalta a házat.
 

Betörtek egy ablakot, azon keresztül hatoltak be, majd ezt követően lecserélték a zárakat, így aztán a jogos tulajdonos a garázsba kényszerült.

 
Mindennek már hét hónapja, mivel az igazságszolgáltatásai lassan őrülnek, és a jogerős döntésig sem a rendőrség, sem a bolognai önkormányzat nem tehet semmit.
 
Egyúttal azt is a tulajdonos szemére hányták, hogy túl későn tett feljelentést. De hát mit tehetett volna – mondja ő –, hiszen külföldön tartózkodott.
 
Viszont amíg eldől a vita, addig ennek a családnak a lakhatási költségeit is az önkormányzat fizeti.
 

 

Hirdetés