Nemigen van mit hozzátenni. A veterán sajtós világosan megmondja: a Romániával való unió előtt Erdély  az Osztrák-Magyar Monarchia részeként egyfajta Európai Unió része volt. Persze, nem volt olyan demokratikus, mint a mai EU (khm, izé), de egy rendes birodalom volt, rendes adminisztrációval, rendes oktatással, rendes intézményrendszerrel. Na, és Erdély ennek a birodalomnak szerves része volt.

Románia? Kérem, Románia magányos kis ország volt, az európai struktúrákon kívül. És lehet most, az egyesülési centenárium alkalmával örömködni, enni a csülkös babot és arra gondolni, hogy az erdélyi román tesók csak úgy jöttek, maguktól, bele a nagy egyesülésbe. Nem jöttek.

Évtizedeken át eszük ágában se volt egyesülni az Ókirálysággal, csupán egyenlő jogokat szerettek volna kiharcolni maguknak a monarchián belül. Az egyesülést végül Magyarország „okozta”, mégpedig azzal, hogy nem csak a románokat, de a szlovákokat, horvátokat, mindenkit diszkriminált.

Erdélyből igenis lehetett volna egy balkáni Svájc, románokkal, magyarokkal, németekkel, multikulturalitással, sok felekezettel, ehhez nem kellett semmiféle egyesülés – már ha a magyar állam nem folytatta volna azt a kudarcos politikát, amit folytatott.

Popescu mester mindezzel oda akar kilyukadni, hogy ha ma Románia továbbra is azon az úton halad, amerre  Liviu Dragnea, Călin Popescu-Tăriceanu, Darius Vâlcov, Codrin Ștefănescu, Cătălin Rădulescu és társaik tolják, vagyis elfele az Európai Uniótól, Erdély nem biztos, hogy követni fogja őket. Erdély annak idején hozzászokott, hogy európai ország legyen, ellentétben a másik két román fejedelemséggel.

Popescu a maga részéről nem az RMDSZtől, sőt, nem is az erdélyi magyaroktól fél. Az erdélyi románoktól fél. Mert ahogy románok milliói hagyják el az országot, úgy megtörténhet, hogy az erdélyiek egy nap Erdéllyel együtt lépnek ki.
Kíváncsiak vagyunk, mit fognak szólni ehhez az egységes és oszthatatlan honvédők.