112 és fél évig gondolkodhat egy román egy spanyol börtönben az élet nagy dolgairól

Miután saját lányait ejtette teherbe.
Hirdetés

Tekintélyes időtartamra, 112 és fél évre vágták rács mögé Spanyolországban egy román férfit, aki két lányát is megerőszakolta és teherbe ejtette.

A kasztíliai legfelsőbb bíróság jogerős ítéletében helyben hagyta az alapfokú verdiktet, amelyet korábban róttak ki a Petrică C. nevű román férfira.

Mint kiderült, a bűncselekményeket 2015 és 2017 között követte el. A lányok 15, illetve 16 évesek voltak. Mindkét lány megszakíttatta a terhességet, a hatóságokat a műtéteket végző orvos értesítette.

A férfinak egyúttal mindkét lány számára tízezer eurónyi kártérítést kell fizetnie, és természetesen többé nem gyakorolhatja szülői jogait.

Mint kiderült, korábban a feleségét is folyamatosan bántalmazta.

Hirdetés

A férfit még 2017-ben tartóztatták le, ami azt jelenti, a spanyol igazságszolgáltatás példás gyorsasággal tette a dolgát.

Mint ismeretes, a becslések szerint akár az egymilliót is meghaladhatja a Spanyolországban élő román állampolgárok száma.

Hirdetés