Na, melyik romániai helységben a legnagyobb az egy főre eső díszpolgárok száma?

A településen egyik napról a másikra nyüzsögni kezdtek a díszpolgárok. Persze, a baki ördöge ezúttal sem aludt.
Hirdetés

Van egy falu a Bánságban, Lugos közelében. Az a neve, hogy Bozsor. Románul Traian Vuia, mert hogy ott született Traian Vuia feltaláló, a repülőzés egyik pionírja. Valamivel több mint 2000 lélek lakja.

Nos, Bozsor elöljárói úgy döntöttek, hogy a nagy egyesülés centenáriumát méltó módon meg kell ünnepelni. És hogy lehet egy ilyen jelentős eseményt méltóképpen megünnepelni? Na hogy? Hát, úgy, hogy díszpolgári címet adnak az arra érdemeseknek.

Neki is ültek a derék főemberek, és összeszámolták, kik azok, akik érdemesek a megdicsőülésre. És a számolás végén kijött az összeg: 32! Ezzel gyakorlatilag Bozsorban országos rekord született: a falu lett Románia legmagasabb díszpolgár-sűrűségű települése. Vagyis, minden 62 polgárra esik egy dísz.

Kik lettek egy csapásra Bozsor díszpolgárai? Hosszú lenne felsorolni: volt polgármesterek és alpolgármesterek (összesen heten!), papok, tanárok, iskolaigazgatók, onnan elszármazott egyetemi tanárok, orvosok.

Mit mondanak a tevékenységükről a díjazottak? Egy volt alpolgármester például ezt: „1992 és 1996 között nem voltak európai pénzalapk. Nem tudtunk aszfaltozni, mert túl drága volt.” Egy volt polgármester meg ezt: „Ebben a húsz évben kevesebb megvalósításunk volt, mert nem volt pénz.” Persze, az érdemeket nem csak eredményekben lehet mérni, ugye.
Egy helybeli polgár meg ezt fűzte hozzá a jelentős eseményhez: „Hogy tettek volna valamit Traian Vuiáért, dehogy! Nem tudok arról, hogy tettek volna valamit a faluért. Te sem tudsz róla… és én öregebb vagyok nálad.”

Hirdetés

A díszpolgári címosztásba kis baki is került. A hivatalos döntés szövegét a netről töltötték le az elöljárók. Az eredeti szöveg a Iași megyei Pașcani város hasonló intézkedéseire szolgál. Traian Vuiában szépen felhasználták, csak épp a helység nevét felejetették el kicserélni. Hogy ez evileg milyen következményekkel jár, nem tudjuk, de érdekes elképzelni, hogy a Iași megyei Pașcani arra ébred, 32 Traian Vuia-i díszpolgára van.

Ja, még egy apró adalék: a díszpolgár-avató ceremónia potom 22 000 lejbe került.

Hirdetés