Románia jövője attól függ, lesz-e ismét olyan szerencséje, mint amilyen 1918-ban volt (INTERJÚ)

Románia az az ország, amely tipikusan nem tudott élni azzal a lehetőséggel, amely a világpolitikai rulettasztalnál az ölébe hullt. Interjú Stelian Tănase filozófussal.
Hirdetés

Az utóbbi 100 évben Románia alig talált időt arra, hogy fejlessze a gazdaságát és éretté váljon. Ezzel az országgal nehéz elnézőknek lennünk, bár tudjuk, hogy 1918 után keresztülment a második világháborún, a kommunizmus 40 évén és egy demokrácia felé vezető zaklatott átmeneten. A Weekend Adevărul egy sor interjút készül közreadni Románia múltjáról és jelenéről. Stelian Tănase íróval és történésszel kezdjük.

Stelian Tănase (66 éves) író, történész és a röviddel a forradalom után létrejött Polgári Szövetség Párt (PAC) alapító tagja ebben az interjúban elmeséli, hogy a Nagy Egyesülés óta bizonyos események miként kényszerítették Romániát stagnálásra, vagy – bizonyos esetekben – akár visszafejlődésre is. Annak ellenére, hogy az utóbbi két év is nehéz volt, különösen a politikai rendszeren belüli korrupció miatt, olyan országban élünk, mely még mindig tagja az Európai Uniónak és van lehetőségünk megoldásokat találni arra, hogy a Nyugathoz kerüljünk közelebb és ne Oroszország felé induljunk el. „Csak 1996-ban volt olyan nagy a tét, mint amekkora a 2019-es és a 2020-as választásokon lesz”, állítja Stelian Tănase. Nem tudjuk, mi következik, de elemezhetnénk az eddig történteket, talán van mit tanulnunk belőlük.

Weekend Adevărul: Milyen diagnózist állít fel Romániáról 2018-ban?

Stelian Tănase: Románia csaknem 30 évnyi átmenet után nem boldog, hanem széttöredezett és számos feszültséggel terhelt ország, melyben románok nem tudnak zöld ágra vergődni románokkal, aminek az is az oka, hogy nincs tervük az országgal kapcsolatosan. Lemondtak a közös eszmékről és most inkább az egyéni sorsot választják, vagyis behúzzák a bőröndön a cipzárt és Nyugatra mennek. Amikor a csalódottság, a frusztráció és a szegénység túl erősnek bizonyul és itt már nem találnak megoldásokat, akkor elmennek. Az 1918-as nemzedék minden bizonnyal pont fordítva gondolkodott: elmenni egy háborúba, vért ontani, mindent megtenni, amit meg lehet tenni, hogy Románia nagy és egységes legyen. Ma kevesen gondolkodnak általános fogalmakban: „Románia”, „nép”, „egyesülés”, „szabadság”. Azt hiszem, a következőképpen gondolkodnak: „az én szabadságom”, „az én pénzem”, „az én családom”. Furcsa módja ez egy egységes román állam megünneplésének, ahogy azt az alkotmányban is nevezik.

Miért jutottunk ebbe a helyzetbe?

Először is, egy szerencsétlen történelemről van szó.

Nem mondhatjuk, hogy ebben a 100 évben szerencsénk lett volna, márpedig a történelemben a lehetőség is számít. A nagy birodalmak lépései, például. Volt 20 évnyi viszonylagos nyugalmunk, amikor építeni és fejlődni tudott, amikor nyugati típusú demokratikus intézményeket lehetett létrehozni, mely időszakban Románia nagy előrelépéseket tett. Azután jött a háború és a vörös hadsereg megszállása, és ezt egy nacionalista kommunizmus követte. Ceauşescu a szélsőjobb és a szélsőbal keveréke volt. Ha a kommunizmusról a kapitalizmusra való áttérést is számítjuk, akkor nagyon kevés jó, nyugodt év volt, amikor az élettel és a jóléttel foglalkozhattunk volna.

Néhány évvel ezelőtt, egy interjúban megemlítette, hogy Romániának nincs nemzeti projektje.

Nehezen kormányozható ország vagyunk.

Nincs egy olyan projekt, melyet mi, románok támogathatnánk. Hogyan nézne ki egy ilyen projekt?

Románia helyét nagyjából ott látnám, ahol ma Csehország van, nem túl fent, ahol Németország. Egy közepes, vagy annál valamivel jobb fejlettségű országgá válhatna a következő két-három nemzedék alatt és ezt kellene magunk elé kitűzni. A jelenlegi politikai osztály, sajnos, az orosz és török modell, Putyin és Erdoğan felé tolja Romániát, ami szerintem nem egészséges. Brüsszelben felelősségre vontak bennünket, megkaptuk Macron reakcióját is, aki azt mondta, hogy Európa nem „à la carte”, hogy csak azt válogassuk ki belőle, ami nekünk tetszik. Csomagban van. Nem mondhatjuk ezeknek az embereknek, hogy bennünket nem érdekel, mit mondanak. Nagyjából ez a jelenlegi kormányzó elit hangvétele: ők bármit mondhatnak az igazságszolgáltatásról szóló törvényekről, vagy az augusztus 10-i verésről, amelyben a békés és fegyvertelen tüntetőket részesítették a csendőrök. A csendőrök áldozati szerepben tetszelegtek és azt mondták, bántalmazták őket. Mintha teuton lovagok lettek volna: csupa páncélban voltak. A mai vezetők diskurzusa az utóbbi 30 évben először lett Európa-ellenes. Ezt veszélyes tünetnek tartom. Európa részei vagyunk, még akkor is, ha a szélén.

Ennek az európai sorsnak a vállalása van az országprojektünkben,

és hasznosítanunk kellene a forrásainkat. Nem a fekete-tengeri olaj a fő forrás, hanem az emberi. 20 év alatt csodát tehetünk, ahogy azt a két világháború között megtettük. Ez egyszer már az 1848-as nemzedékkel is megtörtént, amikor egy feudális rendszerrel kellett megküzdenünk, és kevesebb mint 40 évvel később már királyság, független ország voltunk, I. Károly révén pedig nyugati típusú alkotmánnyal rendelkeztünk.

Egyes kultúremberek idealizálják a két világháború közötti időszakot.

Nem idealizálom, de ha a számokat nézzük, akkor történtek a legnagyobb előrelépések: az iskolázottságban, az iparosításban és az urbanizálásban. Nem volt tökéletes Románia. A Nyugat sem tökéletes világ. Az emberek utcákra vonulnak és tüntetnek, jönnek a csendőrök és összeverekednek, a Parlamentben harcok dúlnak reformokért és törvényekért. Mindenfelé vannak konfliktusok, de rendelkeznünk kell a megoldási mechanizmusokkal. Mi mindig egymás ellen vagyunk és nem dolgoztunk ki intézményeket, melyeken keresztül megoldhatjuk őket. Miért gondolom ezt? Két okból: az egyik a nem eléggé iskolázott emberekből álló román politikai elit siralmas szintje. Ha megnézünk egy kormányülést vagy egyes miniszterek nyilatkozatait, hihetetlen élményben van részünk! Korrupcióval, a haveri politikai rendszer révén kerültek oda. Nem az értéke számít valakinek, a képessége arra, hogy közlekedésügyi miniszter legyen, mondjuk. Most van egy teleormani bandánk. Minden teleormani számíthat arra, hogy miniszter, parlamenti képviselő vagy nagykövet lehet ebben az országban. Ceauşescu idejében olténiainak kellett lenned, Slatina környékéről, hogy karriert futhass be, vagy petreşti-nek, ahonnan Elena Ceauşescu klánja származott. Úgy tűnik, ez egy mélyen gyökerező struktúra és politikai rezsimtől – demokrácia vagy diktatúra – függetlenül a klán az, amelyik a szabályokat megszabja a román társadalomban. Ez egy primitív társadalom. Egy nagy történész, Eric Hobsbawm az egyik könyvében, a Primitive Rebelsben erről a fajta társadalomról beszélt egy Dél-Olaszországról, a maffiáról és a falusi világról szóló elemzésben.

„Rosszat tesz nekünk a szlogeneket hangoztató stílus”

Liviu Dragneát nemrég Orbán Viktorhoz hasonlították.

Erdoğanhoz és Putyinhoz kellene hasonlítani. Orbán Viktornak megvan a maga őrülete, de mégiscsak közép-európai. Az európai értékrendszer, sajnos, Budapestnél véget ér, amely Orbán nacionalista és konzervatív politikája miatt most – valóban – már nem jó példa. De úgy hiszem, hogy ez egy növekedési válság, egy átmeneti időszak, melyen Magyarország majd túljut. Orbán egy szoft diktátor, nem egy rinocérosz. Egy tekintélyelvű rezsimet vezet, nem diktatúrát. Amikor Romániáról beszél, akkor természetesen harcias; idejön az országba és románellenes  előadásokat tart, melyeket a román hatóságok elnéznek neki. Európa, az Európai Unió most az a politikai terület, ahol élünk és ő idejöhet kifejezni a gondolatait még akkor is, ha a beszédeiben nem barátságos a házigazda országgal. A nacionalisták frusztráltnak érzik magukat és nem akarják beengedni.

Milyen ma Romániában az etnikai kisebbségek helyzete?

Sokkal jobb, mint a múltban. Azt hiszem, a gyakorlatban létezik egy pozitív diszkrimináció: a helyi gyakorlatokban nagyobb mértékben rendelkeznek jogokkal, mint egyes országokban, de kisebb mértékben, mint másokban. Attól függ, mihez hasonlítunk. Azt hiszem, hogy küzdeniük kell a kulturális jogaikért és a nyelvük megtanulásáért. Amennyiben kisebbségi lennék Magyarországon vagy egy másik országban, akkor frusztrálna, ha csak otthon használhatnám a nyelvemet.

Nem érezném magam kényelmesen, mert az én országom is.

Egy társadalomban a tolerancia fokából látható a demokrácia foka. Elég sokat éltem New Yorkban és Los Angelesben és láttam ezt. A Centenáriumra visszatérve: nemrég bejártam az összes történelmi tartományt és a legtöbb helyen a dinasztia szerepéről beszéltem a Nagy Egyesülés megvalósulásában, ami óriási volt. Azokról a gondjainkról is beszéltem, melyekkel Nagy-Románia létrejötte után száz évvel szembesülünk. Nem szeretem ezt a kifejezést, de már 1918-ban is használták.

Miért nem tetszik?

Birodalmi-hazafias hangulata van. Nem szeretem ezt a hangvételt; rosszat tesz nekünk a szlogeneket hangoztató stílus. Az emberek, amikor nincsenek ötleteik vagy valami konkrét tennivalójuk, mindent hazafiaskodó nyelvezetbe csomagolnak. Azt hiszem, jobb megtenni dolgokat, nemcsak beszélni.

Ön tett dolgokat?

Írtam 25 könyvet, nemrég adtam ki a Corint Kiadónál a Conversaţii cu Regele Mihai (Beszélgetések Mihály királlyal – a szerk.) címűt. 2005 áprilisában több napon keresztül felvettük a király vallomásait.

Felületes Egyesülés

Mivel eltelt 100 év a Nagy Egyesülés óta, azt is megkérdezem, mennyire lett szoros a mindennapokban, a politikai diskurzusokon túlmenően a történelmi tartományok közötti kapcsolat.

A tartományok közötti történelmi és civilizációs különbségek miatt az Egyesülés nem forrasztott össze túl erősen. Van egy Erdélyünk, mely 200 évig a Habsburgok, azután pedig az osztrák-magyarok alatt volt. Vannak a regátiak, akik 400 és valamennyi évig törökök alatt voltak. Dimitrie Cantemir majdnem eladta Moldvát az oroszoknak – valójában ezt tette, mi teljesen feleslegesen dicsérjük, mert ebben az ügyben áruló volt. Csak azért, hogy a Cantemir-család szerezze meg a trónt. Attól kezdve egyre nagyobb volt Oroszország befolyása Moldvában, míg aztán 1812-ben elvették Besszarábiát. Kutuzov (Mihail – a szerk.) akkor azt mondta, hogy csak a könnyeket hagyja majd meg nekünk, hogy legyen amit kisírjunk. Ő lopta el Besszarábiát. Ez a három tartomány, bár román nyelven beszéltek, nem hordozták ugyanazokat a kultúrákat és ugyanazokat az értékeket, a politikaiakat is beleértve. És ezalatt a 100 év alatt nem sikerült igazán összeforrasztanunk őket. Még mindig azért küzdünk, hogy megépítsünk egy Marosvásárhelyt Jászvásárral (Iaşi) egyesítő autópályát, amely átmegy Moldova Köztársaságba is. Itt sok zavaros dolog és sok mocskos érdek van. Ennek az országnak akkor sikerül majd egységessé válnia, amikor tényleg egységes lesz. Egyesek csak beszélnek az egyesülésről, ezek között vannak ezek is a parlamentből és a kormányból. Kifacsarnak még néhány könnyet. Azt hiszi, hogy 100 év múlva lesz még mit megünnepelnünk? Nem.

Hogyan nézne ki Románia 100 év múlva?

Először is Európa egyik tartománya lenne, ha derűlátó forgatókönyvet veszünk figyelembe, mert lesz egy egyesítő politikai felállás Európában és a volt országok szuverenitási funkcióiból számosat átengednek majd egy fővárosnak, mely – talán – Brüsszel lesz. Ilyen körülmények között Románia már nem lesz nemzetállam. Egy sötét forgatókönyv pedig a következőképpen nézne ki:

Románia elnéptelenedik, mert sokan elmennek és a születések száma elmarad az elhalálozásokétól.

Azt hiszem, hogy 2050 környékén nagyjából 12-15 millióan lennénk románok, a tendencia pedig folytatódni fog. Mivel a területünk nagyon nagylelkű, más etnikumok fogják benépesíteni: oroszok, ukránok, indiaiak, afgánok… Most irodalmat írok. Kinek írok? 50 év múlva ki fog román irodalmat olvasni? Hányan beszélik majd még akkor a román nyelvet? 100 évvel ezelőtt volt valamilyen elképzelés a jövőről: az, hogy itt lesz egy ország. Most már nem vagyunk erről meggyőződve.

Kitől függ Románia jövője?

A nagyhatalmak játékától, a természeti forrásoktól, politikai osztályunk képességétől arra, hogy reformokat hajtson végre és létrehozzon egy modern Romániát, ami ma nem vagyunk. Sok lemaradásunk van. Az elmaradás után a szegénység a második legjelentősebb dimenziója a mai Romániának. A szerencse is számít, mint amilyen 1918-ban volt. Micsoda szerencse volt, hogy összeomlottak a birodalmak! Micsoda szerencse volt, hogy az Antanttal voltunk és nem a Központi Hatalmakkal!

Mit változtathatnának a következő években az ellenzéki politikai pártok?

Létfontosságúak a 2019-ben és 2020-ban következő választások. Azt hiszem, az fog számítani, miként alakulnak a dobókockák. Felmerül bennem a kérdés,

nem jelennek-e majd meg baloldali vagy jobboldali szélsőséges erők.

Mi történne, ha szétesne a Szociáldemokrata Párt (PSD)? Konfliktusok őrlik. Mi történne, ha egyesülne a jobboldal? De ezekre a kérdésekre nincsenek válaszaink és nem nagyon számítok a politikusok racionalitására. Érdekekről és ellenségeskedésekről lesz szó. A Polgári Szövetség (AC) (a párt – a szerk.), ahol az egyik kezdeményező voltam, erkölcsi reformról beszélt. Nem történt meg. A politikai osztály vehemensen ellenállt a megtisztulásnak. Szkeptikus voltam azt illetően, hogy az ilyesmi sikerülhet. Nem lehetséges akkor, amikor az egész politikai osztály ellenzi. Azt hiszem, a legjobb taktika az lenne, ha bizonyos mérsékeltebb csoportosulásokkal működnének együtt ahelyett, hogy ezt a konfrontációs technikát használnák, melyben mindenki sündisznóként viselkedik és nem akar semmilyen változást. Így jártunk a 90-es években a politikai osztály erkölcsi reformjával, mert megijedtek és utáltak bennünket. Mi azt követeltük tőlük, hogy hagyjanak fel a korrupcióval, márpedig ők ezt tették meg a fő céljukká és fő kormányzási eszközükké.

Hirdetés

A forradalom után feltétlenül politikai tevékenységbe akart kezdeni?

Igen, a rendszer bukásakor arra gondoltam, hogy mint Lengyelországban és Csehszlovákiában, az értelmiségieknek nagy szerepük lesz, mert nem volt politikai osztály. De az értelmiségieket gyorsan kiszorították – egész Kelet-Európában ez történt –, ők is elkövették a maguk hibáit. Az értelmiségiek 1989-ben és 1990-ben betöltötték ezt a nagy szerepet, de rövid időn belül eltávolították őket az újonnan megszületett társadalmi csoportok: az üzletemberek, a média és a politikai pártok. A társadalomnak ezek a földalatti áramlatai nagyon erősek voltak és más irányba haladtak. Ez volt a kommunista propaganda által kitalált új ember. Mi nevettünk, azt hittük, hogy nem létezik és amikor a kommunista rezsim megbukott, akkor arra ébredtünk, hogy kizárólag új emberek vesznek bennünket körül. A megfelelő mentalitásokkal. Azt hiszem, például, hogy a PSD Ceauşescu új emberének a megtestesülése: az, ahogy a demokráciához, a nyugati értékekhez, az igazságszolgáltatás gondolatához viszonyul… Ezek az emberek azt mutatják, amit a 80-as években kaptak az iskolában és a családban.

„Iliescut meg kellett szavazni”

Románia 2000-ben is visszalépett, amikor Ion Iliescu megkezdte a második elnöki mandátumát. Milyenek tartotta azokat az éveket?

Rossz dolgok történtek velem az Iliescu–Năstase rezsim alatt. Igyekeztek eltávolítani a tévéből. Korrumpálták a sajtót, állami költségvetésből osztogattak reklámpénzeket. Năstasénak érdemei is voltak: az ő idejében léptünk be a NATO-ba, akkor rakták le a cölöpöket az Európai Unióhoz és a párt (a PDSR – a szerk.) sokkal inkább volt szociáldemokrata, mint a mostani. Isărescu (Mugur – a szerk.) tanácsadója voltam a 2000-es kampány alatt és az volt a megállapodás, hogy ő indul az elnökválasztáson. De arra ébredtünk, hogy Stolojan (Theodor – a szerk.) jelöltette magát és a szavazatok így kétfelé oszlottak, ami megnyitotta az utat Vadim Tudor előtt. Ez a jobboldal politikai hibája volt. Stolojan a Nemzeti Liberális Párt (PNL) színeiben indult, Isărescu pedig függetlenként. Az Iliescut megverni képes választók megoszlottak és így Iliescu és Vadim Tudor került az első két helyre. Ebben a helyzetben Iliescut kellett megszavazni.

Milyennek látta 2007-ben az Európai Unióhoz való csatlakozást?

Nagyon jónak. Mindig úgy számoltam, hogy Románia nem rendelkezik elegendő kritikus tömeggel egy változás generálásához és ez a csatlakozás többleterőt hoz majd. Egy kicsit több Nyugatot hozott, de nem annyit, amennyit reméltem.

Tangózunk a történelemmel: egy lépést előre, kettőt hátra.

Most többet megyünk hátra. Csak 1996-ban volt ekkora a tét, mint amekkora a 2019-es és 2020-as választásokon lesz.

Az utóbbi két évben sok tüntetésen részt vett a Győzelem (Victoriei) téren?

Mindegyiken ott vagyok. Nem mindig értek egyet az ott látott szlogenekkel és feliratokkal, de kötelezőnek tartom, hogy megjelenjek, mert az emberek elcsüggednek. Ezt érzem. Azért megyek, mert életben kell tartanom a civil társadalomnak ezt a lángját, a hatalommal szembeni tüntetés képességét.

Visszatérnék a Győzelem terén idén augusztus 10-én történt erőszakos cselekményekhez. Mi a véleménye a bányászjárásokkal való összehasonlításról? Sok politikus és értelmiségi az akkori eseményeket idézte fel.

Nagyon fontos meghatároznunk, hogy mi történt augusztus 10-én. Véleményem szerint, ez politikai erők által megszervezett provokáció volt, akik több célra is felhasználták a csendőröket: megfélemlítésre, leckéztetésre és arra, hogy elvegyék az emberek kedvét a Győzelem téren tartott tüntetésektől, mert ott megverhetik, lelocsolhatják, vagy elgázosíthatják őket. E csapás vagy provokáció másik célja bizonyos PSD-n belüli elszámolás volt. A helyzet zavaros volt, Dragnea kezdett háttérbe szorulni – a felmérések azt mutatják, hogy a PSD legnépszerűtlenebb vezetője e párt történelmében – és meg kellett mutatnia, hogy még mindig ő az erős ember és ellenőrzés alatt tartja a helyzetet. Carmen Dant és a csendőri erőket használta fel a tömeg megtámadására. A politikai ellenzéknek is szólt. A felmérésekben látható, hogy kezd megerősödni, és Dragnea helyre akarta tenni a dolgokat. Ebben a számításban volt néhány monumentális tévedés is: Románia már nincs az 1990-es helyzetben. Belpolitikai téren egy más politikai színű elnök van. Nem Iliescu, akinek semmi érdeke nem fűződött ahhoz, hogy az ügyészségre küldje az ügyet. Ezúttal Iohannisról van szó, aki vizsgálat megindítását követelte. Az ügyészség elindította, ami teljesen megváltoztatta a dolgokat. A szervezők arról is megfeledkeztek, hogy a téren lévő 100 000 ember mindegyikének van mobiltelefonja. Ők filmeztek és fényképeztek, ez az összegyűjtött anyag pedig malomkőként húzza le a megtorlások megszervezőinek a nyakát. Dragnea minden nap azt üzente nekünk a sajtókonferenciákon keresztül, hogy ő a főnök. Akkor mennyire hihetem én azt el, hogy azon a napon lemondott ezekről a hatáskörökről és másokat hagyott dönteni? Románia 1990-ben elszigetelt ország volt; ma az Európai Unió és a NATO tagja. Onnan érkeztek a legerősebb reakciók. Románia negatív képet alakított ki magáról az európai intézményekben. A Brexit, a törökországi helyzet és a Krím megszállása miatt felhős az ég Európában és egy ilyen helyzet, mint a bukaresti, erős reakciókat vált ki, mert nem akarnak egy újabb konfliktusövezetet. Mi aláírtuk a csatlakozási szerződést. Megnyitották előttünk a piacokat, a románok odamennek dolgozni, de kötelezettségeink is vannak. A politikusok húsz évvel akartak visszavetni bennünket az úgynevezett igazságszolgáltatási reformmal, mely nem tartozik bele az Európai Unió értékrendszerébe.

„Romániában mindig valaki ellen szavaznak”

Szüksége volt Romániának októberben egy népszavazásra a család újrafogalmazására az alkotmányban?

Nem hiszem, hogy szükség lett volna erre a népszavazásra, mert Romániának sokkal komolyabb kérdései is vannak, melyekről népszavazást kellett volna kiírni. Én autópályákért tartanék népszavazást: mely arra kötelezne minden kormányt, hogy bizonyos kilométernyi autópályát építsen a mandátum négy éve alatt. Népszavazásra kötelezném a kormányokat arról is, hogy adják oda azt a 6 százalékot az oktatásnak vagy az egészségügynek. Konzervatív vagyok és azt hiszem, hogy család csak egy férfi és egy nő között jöhet létre, de a polgári törvénykönyv már rendelkezik erről. Ez egy politikai manipulálás volt. És abban a kérdésben, ahogy az meg volt fogalmazva, nem látom, hol volt abban szó a családról. Nem azt kérdezték tőlem, hogy a hagyományos családot támogatom-e vagy egyetértek-e azzal, hogy az azonos neműek házasodhassanak vagy gyermeket fogadhassanak örökbe. Az Ortodox Egyházzal az élen folytattak család melletti propagandát, melynek – véleményem szerint – távol kellett volna tartania magát ettől. Talányosnak tartom: az Egyháznak megvannak a maga meggyőződései, ezt megértem, mert támogatja a hagyományos családot, ahogy az a Bibliában van, annak ellenére, hogy az is tele van homoszexuálisokkal. De mit keres ebben a történetben egy világi Szociáldemokrata Párt is? A szociáldemokrácia nem a hagyományos családért aggódik, Nyugaton pedig a baloldal a meleg párokat támogatja, progresszista.

A Colectiv klubban 2015-ben történt tűzeset után úgy tűnt, megkezdődik a politikai rendszer reformja. A Ponta-kormány megbukott, egy technokrata kormány következett, mégis visszatértünk a PSD-hez.

A technokrata kormány újra csak azt mutatja, hogy Iohannis nem ért a politikához és az sem, aki tanácsot adott neki. Továbbra is egy PSD-s kormányt kellett volna kineveznie, Pontának pedig le kellett volna mondania. Ez oda vezetett volna, hogy egy évvel később, amikor a választás volt, a PSD lett volna szétverve és nem az ellenzék. A Cioloş-kormány azt játszotta, hogy ellenzékben van. És ez a benyomás ellenszavazathoz vezetett – így szoktak Romániában szavazni: valaki ellen. Ráadásul a választási katasztrófát azok az óriási hibák okozták, melyeket a PNL vezetői a helyhatósági és a parlamenti választáson elkövettek. A Marian Munteanu-ügy… (2016-ban a PNL főpolgármester-jelöltje volt – a szerk.). Iohannis-szal cinkosságban okozták a katasztrófát, aki belevitte a pártot bizonyos rossz döntésekbe.

Laura Codruţa Kövesi tévedései

Volt szavazni a 2016-os parlamenti választáson?

Nem, a liberálisok akkori aberrációi elleni tiltakozásul. Elvből nem szavazok a baloldalra. Vagy a liberálisokra, vagy egyáltalán. De nem szavazok kötelező módon a liberálisokra csak azért, mert liberálisok.

Milyen szerepet játszik jelenleg a politikai színpadon Klaus Iohannis elnök?

Iohannis-szal az a gond, hogy nem politizál. Iliescu, Băsescu, Constantinescu politizált: jól, rosszul, most nem erről van szó. Románia, mivel félig elnöki köztársaság, az elnök számára is biztosít bizonyos szerepet. Iohannis letette a fegyvert. Azt hiszem, őt nem nagyon érdekli, hogy mi történik velünk. Lusta és nem ismeri a játékot. A PSD-nek sikerült a nyakára hágnia és elvennie a hatásköreit és néhányszor megaláznia. Iohannis személyként nem volt alkalmas az elnöki tisztségre, de megszavaztam és akkor úgy hittem, ahogy most is hiszem, hogy végtelenül jobb alternatíva volt, mint Ponta, akiben nem volt felelősségérzet. Ráadásul Iohannis egy nyugati ember. Érti a dolgokat, de nem szeret balkániakkal vitatkozni, nincs ideje, nincs energiája.

Ha ez egy nyugodt ország lenne, akkor nagyon jó lett volna egy hozzá hasonló elnök.

De ez egy konfliktusban álló ország, nekünk olyan elnök kellene, aki egyesíteni tud minket, aki közös nevezőre tudná hozni a dolgokat.

Megnyeri a következő elnökválasztást Iohannis?

Megnyeri.

Még akkor is, ha választóinak egy része nem fogadta jól, hogy aláírta Laura Codruţa Kövesi, az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság ( DNA) volt főügyészének a leváltását?

Kövesi sok hibát követett el. Mondok egy példát: egyáltalán nem tetszett, hogy az Oprea–Maior–Coldea–Ghiţă csoporthoz tartozott. Láttam a támogatók fanatizmusát és arra hívtam fel a figyelmet – egy adott pillanatban le is írtam –, hogy támogatni kell azok ellen, az igazságszolgáltatás védelmében, de nem értek egyet ezzel cinkossággal. Ez volt az első szemrehányás. A második: amikor berendelték a Parlamentbe, akkor tiszteletet kellett volna mutatnia az intézmény iránt, mely demokratikus, akárhogyan is néz ki ma. Most, amikor Carmen Dan nem megy be a Parlamentbe, Kövesi érveivel utasítja el a berendelését. Fontos lett volna, hogy elmenjen és elmondja az álláspontját. De megtagadta, elment az Alkotmánybíróságra… Voltak évek, amikor védtem a tévéműsoraimban, kint voltam a Győzelem téren és tüntettem, de idővel, a sajtó leleplezései nyomán és a – nem mindig tisztességes – viselkedése láttán árnyaltabban ítélem meg.

Tekintettel a jelenlegi társadalmi és politikai helyzetre, gondolt eddig arra, hogy más országba menjen élni?

Igen, ez a legnagyobb bánatom. Nem lett volna ez, ha az ország jól ment volna. Életem utolsó éveit egy civilizáltabb, virágzóbb világban élhettem volna le. Volt alkalmam elmenni, kaptam ajánlatokat. A 90-es években, főleg, Franciaországban vagy az Egyesült Államokban maradhattam volna.

Nem maradtam, mert úgy számoltam, hogy Romániában egyre jobban mennek majd a dolgok,

de a retrográd erők erősebbeknek bizonyultak a reformer erőknél. A korrupció nagyobb, mint másoknál és persze, hogy nem teljesítünk jól. Ha kétévente elmegy Lengyelországba, akkor nagy változásokat fog látni. Látható, hogy beruháznak, építkeznek. Mi abban mérjük a változást, hogy hány vendéglő és kávézó jelent meg Bukarest óvárosában.

Életrajz
Név: Stelian Tănase
Születése időpontja és helye: 1952. február 17., Bukarest
Tanulmányok és karrier:
– 1977-ben végezett a Bukaresti Tudományegyetem filozófia karán. Később politikai szociológiából doktorált a Politikatudományi és Közigazgatási Nemzeti Főiskolán, 1997 óta pedig vendégprofesszor a Los Angeles-i University of California-n. Akkor a Fulbright Alapítványtól kapott ösztöndíjat.
– A Társadalmi Párbeszédért Csoport (GDS) elnöke és a GDS által kiadott Revista 22 főszerkesztője volt.
– 1991-ben a Polgári Szövetség Párt egyik alapítója volt, mely szervezet a Demokratikus Konvenció része lett. Egy évvel később kezdte el képviselői mandátumát Románia Parlamentjében.
– Az idők folyamán beszélgetős műsorokat készített a Realitatea TV, a TVR és az Antena 1 tévéadókon és regényeket, valamint visszaemlékezéseket jelentetett meg olyan kiadóknál, mint a Polirom, a Humanitas és a Corint, ezek között lévén a Cioran şi Securitatea (Cioran és a Securitate – a szerk.) (Polirom, 2008), az Istoria căderii regimurilor comuniste (A kommunista rezsimek bukásának története – a szerk.) (Humanitas, 2009), a Moartea unui dansator de tango (Egy tangótáncos halála – a szerk.) (regény, Corint, 2011) és a Conversaţii cu regele Mihai (Beszélgetések Mihály királlyal – a szerk.) (Corint, 2018).
– 2013 és 2015 között a Román Televíziótársaság (SRTV) igazgatója volt.
Lakóhely: Bukarest

 

Az alcímeket a szerkesztőség (is) adta.

Hirdetés