A román nemzeti ünnep megzavarásától tart a csendőrség

Állítólag a futballhuligánok és a kormányellenes tüntetők a csendőrök elleni provokációval készülnek.
Hirdetés

A román csendőrség az interneten terjesztett felhívásokra hivatkozva közölte: tudomásuk van arról, hogy egyesek „provokációval” készülnek megzavarni a centenáriumi parádét, illetve a csendőrök felvonulását. Felkészültek a közbeavatkozásra, ha ilyesmire kerül sor, de bíznak abban, hogy a józan belátású állampolgárok nem ülnek fel az erőszakra való uszításnak, nyilatkozta a csendőrség.

A szelídebb hangvételű nyilatkozatot pár nappal ezelőtt megelőzte egy indulatosabb is, amiben azt írták: akik tiltakoznak egy ilyen össznemzeti ünnepen „az emberek, az állampolgárok és a románok közül is kiírják magukat” és valójában a román államot sértik meg.

A közösségi hálókon először a futballhuligánoknál merült fel a tüntetés ötlete, majd az ismert kormányellenes csoportokban is mozgolódni kezdtek. Egyesek arra mozgósítottak, hogy a bukaresti diadalívnél dobálják meg tojással a csendőröket, mások hátat fordítással fejeznék ki ellenszenvüket az augusztus 10-i tüntetésen erőszakosan fellépő csendőrökkel szemben. December 1-jére egy tüntetést is meghirdettek a Győzelem téren az „inkompetens és toxikus kormány ellen”, melynek egyetlen célja, hogy megmentse Liviu Dragneát a börtöntől.

Viorica Dăncila kormányfő a tüntetések kapcsán azt nyilatkozta, hogy túl fontos a december elsejei nemzeti ünnep, a Nagy Egyesülés centenáriuma ahhoz, hogy erre a napra tüntetéseket szervezzenek. 

Hirdetés

A csendőrség mindeközben ilyen videóval mozgósít a közös ünneplésre: 

Hirdetés