Nem jön be neki a körhinta: Iohannis ismét feltörölte a padlót a Dragneáékkal

Egyetlen minisztercserét sem hajlandó jóváhagyni decemberig.
Hirdetés

Klaus Iohannis államfő bejelentette: december elseje előtt nem hajlandó aláírni a szállításügyi, valamint a regionális fejlesztési tárca élére javasolt miniszterek kinevezését. Az elnök szerint egyszerűen elfogadhatatlan, hogy a koalíció egyetlen hét alatt kétszer is átalakítja a kormányát.

„Összeszámoltam: a Szociáldemokrata Párt kevesebb mint két év alatt három miniszterelnököt állított, és 70 minisztert nevezett ki. Így nem lehet kormányozni egy országot” – fakadt ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Iohannis. Az államfő kijelentette, semmiképp nem kíván hozzájárulni ehhez a „körhinta-típusú kormányzáshoz”.

Iohannis – mint ismeretes – kedden indoklás nélkül elutasította Ilan Laufer, illetve Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a regionális fejlesztési, illetve szállításügyi tárca élére. A PSD szerdán már Lia Olguţa Vasilescut a regionális fejlesztési miniszternek javasolta, a szerencsétlenül vádaskodó Laufert pedig visszahúzták.

A szállításügyi tárca élére Mircea Drăghici-ot szedték elő. Lucian Șova szállításügyi miniszter időközben fogta magát és jól lemondott.

Hirdetés

Mi lesz még itt? 

 

Hirdetés