Brexit, dixit
szabot
2018. november 15. csütörtök, 13:03
Csak a Brexit-ügyi miniszterük nem tudja vállalni. Mi viszont továbbra is mehetünk oda dolgozni.
A brit kormány jóváhagyta a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás-tervezetet –közölte szerda este, a kabinet ötórás soron kívüli ülése után Theresa May brit miniszterelnök. (Emiatt nem fogadta Klaus Iohannist.) Az 585 oldalas szövegtervezetet szerdán késő este tette közzé egy időben Nagy-Britannia és az Európai Unió, miután a brit kabinet ötórás vita után jóváhagyta, de még a brit parlamentnek is jóvá kell hagynia.
Mire csütörtök reggel azzal kezdte a munkanapját Dominic Raab, a brit kormány Brexit-minisztere, hogy lemondott. Ugyancsak csütörtökön lemondott Esther McVey munka- és nyugdíjügyi miniszter is, hasonló indokokkal.
Raab lépését azzal indokolta, hogy nem tudja jó lelkiismerettel támogatni a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló, a kormány által előző este jóváhagyott megállapodás-tervezetet.
 
Dominic Raab személyében nem egészen fél éven belül a második miniszter távozik a Brexit-ügyi tárca éléről. Elődje, David Davis július 9-én mondott le, azzal az indokkal, hogy véleménye szerint a kormány Brexit-politikájának iránya és taktikája miatt mind kevésbé valószínű a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás döntésének maradéktalan végrehajtása.
 

Lazán maradhatnak az EU-ból oda vándoroltak

Az este jóváhagyott megállapodás-tervezet szerint megkötések nélkül Nagy-Britanniában maradhatnak azok a külföldi EU-állampolgárok, akik a brit EU-tagság megszűnésének jövő márciusra várható dátuma után előirányzott, várhatóan 2020 decemberének végéig tartó átmeneti időszak lejártáig már öt évet eltöltöttek az országban. A viszonosság alapján ugyanez vonatkozik az EU-országokban élő brit állampolgárokra.
 
Azok a külföldi EU-állampolgárok, akik az átmeneti időszak végéig még nem töltöttek el öt évet az Egyesült Királyságban, szintén maradhatnak, amíg ki nem töltik az ötéves tartózkodási időszakot, és ezután ők is állandó letelepedési jogosultságot kapnak. Ez a jog korlátozható lesz azok esetében, akik súlyos bűncselekményeket követtek el, vagy bűnöző életmódot folytatnak, illetve ha megpróbálnak visszaélni a letelepedést szabályozó rendszerrel.
 
 
„Ha a megállapodást jóváhagyják, akkor a román állampolgárokat ugyanazok a jogok illetik meg, mint eddig, és változatlan feltételek mellett dolgozhatnak, tanulhatnak, élhetnek az Egyesült Királyságban” – írta szerda esti Facebook-bejegyzésében Victor Negrescu, aki épp a héten mondott le az európai ügyekért felelős miniszteri tisztségéről, de azért egy gyors megnyugtatást még fontosnak tartott közölni.
 

A külföldi EU-állampolgárok hozzátartozói

jórészt a mostanival azonos, az Egyesült Királyság EU-tagságából eredő jogosultságok alapján dolgozhatnak, tanulhatnak, férhetnek hozzá közszolgáltatásokhoz és jóléti juttatásokhoz a Brexit után is.
 
A dokumentum szerint e jogosultságok kiterjednek a külföldi EU-állampolgárok azon hozzátartozóira is, akik 2020. december 31-én szintén már az Egyesült Királyságban tartózkodnak életvitelszerűen. A megállapodás-tervezet szerint a nagy-britanniai tartózkodásra jogosult EU-állampolgárokhoz a jövőben bármikor csatlakozatnak hozzátartozóik – házastársuk, a velük polgári partnerségi vagy házasságon kívüli élettársi viszonyban állók, az eltartott gyermekek és unokák, illetve a gondoskodásra szoruló szülők és nagyszülők –, abban az esetben, ha a hozzátartozói viszony 2020. december 31-én már fennáll, és még fennáll akkor is, amikor az illető be akar utazni az Egyesült Királyságba.
 

Rendkívüli csúcson írják alá

Rendkívüli csúcsértekezletet tartanak november 25-én a tervezett megállapodás megkötése érdekében – jelentette be Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke csütörtök reggel Brüsszelben.
 
Tusk csütörtökön korán reggel Michel Barnier Brexit-ügyi főtárgyalóval egyeztetett, és ezt követően közölte: a szöveget az elkövetkező napokban értékelik a bennmaradó tagállamok kormányai, s amennyiben a felek mindegyike elfogadhatónak tartja, és „semmi rendkívüli nem történik”, akkor jövő vasárnap soron kívüli EU-csúcsot rendeznek Brüsszelben az egyezmény véglegesítése és megkötése érdekében.
 
 
„Amilyen szomorú vagyok az Egyesült Királyság távozása miatt, olyan keményen fogok küzdeni, hogy ez a lehető legkevésbé fájjon mindkét fél számára” – szögezte le Tusk. „Már kezdettől fogva nincsenek kétségeim afelől, hogy a Brexit kölcsönösen vesztes helyzet, a tárgyalásaink célja pedig pusztán a kármentés lehet” – fogalmazott.
 
A közös sajtótájékoztatón Michel Barnier azon véleményének adott hangot, hogy „tisztességes és kiegyensúlyozott” megállapodás született, amely figyelembe veszi a brit kormány álláspontját is, és lefekteti egy új, ambiciózus partnerség alapjait.
comments powered by Disqus
A bejegyzés trackback címe: http://foter.ro/trackback/28908
Százak próbálják kiásni Temesvárt a hóból, míg Robuék dísztanácsüléseznek. De hát mit tegyenek, ha most van az évforduló?
Az új alakulat a MRI helyét veszi át.
Ha mindenki olyan hitelesen és érdekesen beszélne a függőségről, mint Kalóz János pszichológus-addiktológus, lehet, hogy kevesebb szerhasználó lenne. Megtudtuk, mitől lesz függő valakiből és hogyan lehet ebből kimászni.
146 éve született a magyar színjátszás meghatározó alakja, a kolozsvári Hollywood atyja.
Elkezdődött a harc az erdélyi és bánsági városok által képviselt sikeres fejlődési modell és a bukaresti atyuska modellje között.
Annak idején nem csak a magyaroknak, sok románnak sem fűlt a foga a nagy egyesüléshez. Főleg, miután látták, hogy jár el az új főváros Erdéllyel szemben.
Mutatjuk, hogyan alussza téli álmát az Europa Nostra-díjas település.
Szigorítják a csendháborítással járó bírságokat.
Mi is a helyzet a Nyugati Szövetséggel? Sabin Gherman sorra veszi a dolgokat, hogy ne szenvedjenek tovább a habzószájú nacionalisták.
Úgyhogy hagyjuk a hazaáruló dumát az erdélyi Svájcról, kedves Cristian Tudor Popescu, kedves álújságírók. Mondja a nemzeti lánggal lobogó szerző.
Egyre nagyobb és hangosabb a zártkörű buli.
Igaz ugyan, hogy Ecaterina Andronescu, a régi-új oktatási miniszter tudja, mennyi kétszer kettő, viszont az oktatási stratégiák szétcseszése terén is markánsan bizonyított.
Leszámol az újkapitalizmus iránti illúziókkal és egy globalizációkritikus, ökopolitikai alternatívát mutat fel Zöld jelzés - Vázlat egy új politikához című, nemrég Kolozsváron is bemutatott könyvében az LMP volt vezetője.
És amúgy sem lesz képes semmit megvalósítani.