Nicolae és Elena Ceaușescu Románia teljhatalmú urai voltak, amíg éltek. És ezt minden szinten ki is mutatták. Persze, arról nem is álmodtak, hogy egy szép napon a környezetükben élők, dolgozók, parancsvégrehajtók megszólalnak. Így történt Camil Roguski építész esetében is, aki a diktátorházaspár egyik közeli embere volt. Roguski és Mirela Petcu közös könyvében (Ceaușescu: árnyékolt igazságok) egymást követik a hidegrázós sztorik.

Elena Ceaușescuról például azt írják a szerzők – ebben még semmi új nincs –, hogy igen undok egy perszóna volt. Mocskos szájú, rossz ízlésű, durva, bunkó nőszemély. Senkit és semmit nem kímélt. Még a saját családját sem. A testvérei, a menye (Iordana Borilă, Valentin Ceaușescu felesége) csak úgy mehettek hozzá látogatóba, ha előzőleg az Első Elvtársnő engedélyt adott rá. A nő elvitte az unokát a diktátori dácsába, ahol a szolgálatos szekus elvette tőle a gyereket, ő meg mehetett, amerre látott, amíg értesítették, hogy indulhat a gyerek után.

Elena Ceaușescu saját apósát, Nicolae Ceaușescu apját sem kímélte. Andruță Ceausescu egyszerű, istenfélő scornicești-i parasztember volt a hírek szerint, aki a maga részéről örült fia sikereinek, mert na, azelőtt szerencsétlen csórók voltak mind. Amikor elment a fiához Bukarestbe, be-betért egy kocsmába, felhajtott néhány kupica pálinkát, közben beszélgetett az emberekkel. Aztán, ha előfordult ilyesmi, közvetítette az istenadta nép kéréseit a diktátor felé.

Elenának viszont ez nagyon nem tetszett. Hogy az öreg kocsmába jár és a néppel dumál. Kapta magát, és elrendelte, bontsák le a kocsmát, ahova az öreg Andruță járt, amikor a fővárosba látogatott. Szép, új élelmiszerbolt épült a helyére. Ahol természetesen ugyanazt lehetett kapni, mint bármely más korabeli élelmiszerboltban. Vagyis szinte semmit.

Hogy az öreg Andruță talált-e magának másik kocsmát, vagy értett a szóból, erről már nem szól a fáma.